De constructione
Apollonius Dyscolus
Apollonius Dyscolus. Apollonii Dyscoli Quae supersunt. Vol. 1.2. (Grammatici Graeci, Volume 2.2). Uhlig, Gustav, editors Leipzig: Teubner, 1910.
Κἀκεῖνο γὰρ ὁμόλογόν ἐϲτιν, ὅτι ἡ ἐνεργητικὴ διάθεϲιϲ προτέρα τῆϲ παθητικῆϲ· τότε γὰρ πέπονθεν, ὅτε καὶ ἀναδέδεκται τὴν ἐνεργητικὴν διάθεϲιν, ὥϲ γε καὶ τὰ τούτων ἀποφατικὰ ὁμολογεῖ. ὁ γὰρ λέγων οὐκ ἔδειρα ἀναιρεῖ τὴν προκατάρξαϲαν διάθεϲιν τοῦ ὁμολογήϲαντοϲ προϲώπου τὴν παθητικὴν διάθεϲιν ἐν τῷ δαρῆναι. καὶ εἰ τοῦτο ὑγιέϲ, εὔλογον ἂν εἴη τὸ προϲχωροῦν ῥῆμα τῇ προτέρᾳ αἰτιατικῇ τὴν ἐνεργητικὴν διάθεϲιν ἐμφανίζειν, καὶ τὴν δευτέραν παραλαμβανομένην αἰτιατικὴν ἐν πάθει καταγίνεϲθαι, ἐπεὶ καὶ δεύτερα τὰ πάθη τῶν ἐνεργειῶν ἐϲτιν, ϲυνέβη ἐμὲ φιλεῖν Ἀπολλώνιον· τοιοῦτο γὰρ ἂν εἴη, ἐγὼ φιλῶ Ἀπολλώνιον. καὶ δῆλον ὅτι τὸ τοιοῦτο ὑπερβατόν ἐϲτιν, τὸ [*](nominativo in priore enuntiati forma, sequi autem personam patientem [accusativum obiecti] ergo prior accusativus cum infinitivo activam affectionem significabit non solum, si dicitur λέγουϲι τὸν οὐρανὸν περιέχειν τὴν γῆν, sed etiam si loquimur λέγουϲι τὴν γῆν περιέχειν τὸν οὐρανόν.) [*](ARGVM. § 87, Atque antecedenti accusativo agentem personam, altero patientem significari, idcirco quoque aptum videtur, quod antecedit actio passioni. ln versu autem Iliadis Ε 118 hyperbaton occurrit, quia infinitivus post utrumque accusativum collocatus est. Et haec hactenus de infinitivis.) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 3 δῆμα, scil ὑβρίϲαι. — posteriori καὶ respondet id quod subsequitur lin. 9. in b ante prins καὶ iniuria positum est punctum. pro virgula. — 13 —155 siquis ei, qui dixit ἐδόρην ὑπὸ ϲοῦ, respondet οὐκ ἔδειρα, negat affectionem alterius, qui verberatum se esse dixerat, revera antea exstitisse. — 20 cfr Prisc. XVIII § 65 234, 19 H.: auctores frequentissime hyperbatis, id est) [*](ADN CRIT., DISCR. SCR IN A CBb. 1 πρόδηλον B | ὄντοϲ om CB | ἐξ om A1, add A2 || 3 εϲτι A | ᾖ om A, καὶ om CBb || 4 ὑβρίϲαι] αι in ras A2 || 5 ante θεωνα add η A2 || 6 δὴ] δὲ C | prius τοῦ om B || 8 ἐξ οὗ γενήϲεται om CB || 8—9 λέγουϲι —γῆν om CB || 9 περιέχειν] περιεχει A || 10 περιεχει A1, ν add A || 11 προτερεύει C || 12 post γὰρ intercidisse videtur τιϲ | prius καὶ om B | ὡϲ γε] ωϲτε A || 13 ὁμολογεπῖν B || 14—15 τὸῦ — διάθεϲιν om B || 16 παραχωροῦν B | τῇ] A scripserat τι, sed in τη mutavit | προτέρᾳ inseruit Bekker in adn., quod censebat fortasse α littera signifcatum fnisse ideoque facile a librario omitti potuisse ac iam Ellebode nomen ordinale intercidisse viderat: nam in mg m* post signum omissionis legimns ?? i. e. νικάϲιοϲ πρώτῃ || 17 ἐμφανίζει A | αἰτιατικὴν παραλαμβανομένην B | ατικην εν παθει] fol 62 v A || 19 et 26 τοιοῦτον CB)
Ἀκολούθωϲ ῥητέον καὶ περὶ τῶν ὑπολοίπων ἐγκλίϲεων, αἷϲ [*](c. XIX) παρέπεται ἀπὸ τῶν ἐν αὐταῖϲ δηλουμένων πραγμάτων τὴν θέϲιν τοῦ ὀνόματοϲ ἀναδεδέχθαι. Ἡ μὲν γὰρ καλουμένη ὁριϲτικὴ καλεῖται καὶ ἀποφατική. καὶ δῆλον ὅτι κοινῆϲ μὲν ἐννοίαϲ εἴχετο τὸ καλεῖϲθαι αὐτὴν ἀποφατικήν, εἴγε καὶ τὸ ἀποφαίνεϲθαι κατὰ πάϲηϲ φράϲεωϲ παραλαμβάνεται, [*](245 b) ἀλλὰ καὶ ἐπιρρήματά τινα ἀποφαικὰ καλοῦμεν· ἰδίαϲ μέντοι ἐννοίαϲ ἔχεται ἡ ὁριϲτική· διὰ γὰρ ταύτηϲ ἀποφαινόμενοι ὁριζόμεθα. [*](ARGVM. § 88. Deinde de ceteris modis disserendum est, qui nomina acceperunt abo sensu sno proprio nam ὁριϲτική quidem etiam ἀποφατικὴ appellatur, quod nomen de omnibns enuntiationibus nsurpare licet ὁριϲτική autem notionem habet peculiarem.) [*](transitionibus, utuntur, ut: «Aio, te, Aeacida, Romanos vincere posse» est emim ordo: Romani te possunt vincere. Schol. A ad Il. Ε 118: δὸϲ δέ τέ μ᾿ ἄνδρα ἑλεῖν· οὕτωϲ ἔν τιϲιν Ἡρωδιανόϲ. ἡ δὲ γραφὴ· τόνδε τέ μ᾿ ἄνδρα, de quibus verbis dobitationis plenis vide ALudwichium in Aristarcho suo l 252. certum est, sic quoque Iliadis locum scriptum esse: τόνδε τέ pro δὸϲ δέ τέ, id quod etiam schol. A ad O 119 testatur.) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 7 φράϲιϲ = λόγοϲ, enuntiatum, ut 39, 15. 116, 21. de pron. 24, 7. — 8 ἀλλὰ καὶ = atque etiam, ut 4, 15 et 16 et 19. — ἀποφατικά. cfr Dion. Thr. 78. 1 U.: τὰ δὲ (scil ἐπιρρήματα) ἀρνήϲεωϲ ἀποφάϲεωϲ, οἷον οὔ οὐχί οὐδῆτα οὐδαμῶϲ. non distinxit hoc loco Apollonius ἀποφατικόν adiectivum ab ἀποφαίνομαι derivatum et id, quod ex ἀπόφημι fictum est, in quem lapsum indecebatur, quia illud quoque, quod ex φαίνειν originem ducit, sine ν pronuntiabat et scribebat (de qua scriptura vide Indicem graecum). — 9 cfr Prise. XVIII § 68 235, 16 H.: indicativus, quia essentiam plerumque psius rei significat, hoc nomine numcupatur.) [*](ADN. CRIT., DISCR SCR. IN A CBb. 1 ad τ᾿ ἐμ᾿ cfr Adn. crit.a d 344,10 huius ed. 2 τόνδε τὸν ἄνδρα] RSchneider ci. ante τόνδε (post ἑλεῖν) intercidisse alterum ἑλεῖν et Apollonium versui Homerico addidisse ἑλεῖν τόνδε τὸν ἄνδρα, ut hyperbaton appareret opposito insto ordine. at cur dixit ἑλ. τόνδε τὸν ἄνδρα, non ἑλ. ἄνδρα tantum? fortasse τόνδε τὸν ἄνδρα oriunda sunt ex altera huius versus lectione in Testimoniis prolata, τόνδε τέ μ᾿ ἄνδρα, quam conicere licet aliquem hoc loco in. margine ascripsisse. — nullius momenti est, quod B τὸν ἄνδρα om | καὶ om B 3 περι των λοιπων εγκλιϲεων Ax mg || 4 τὴν om B | διάθεϲιν | 5 ἀναδέχεϲθαι CB | καλεῖται] ἔγιλιϲιϲ B || 6 ἀποφατική A2C, ἀποφαντική Bb; A1 Bekkero videbatur απαρεμφατικη exaravisse, Guttentag sibi rem non liquere dixit. cfr Adn. crit. ad 20, 6 huius editionis et ad lin. 7 | εἴχετο] εἴχε τὸ C, εἶχε τὸ B. τὸ post εἴχετο add Portus || 7 ἀποφατικὴν Ϲ, αποφατικη A1, ν post η add A2, ἀποφαντικὴν Bb || 8 ἀλλὰ — καλοῦμεν eici iubet AButmann, quia incredibile putat, Apollonium hic adverbia negativa et modum indicativum eodem loco habuisse. consentit RSchneider. nobis credibile videtur, vide Adn. exag. | ἀποφαντικὰ Bb | καλοῦμεν] ουμεν in ras A2, καλεῖται Ϲ. κολοῦμεν ante ἀποφαντικὰ conlocat B)
Ἕνθεν γὰρ καὶ οἱ καλούμενοι διαβεβαιωτικοὶ ϲύνδεϲμοι καὶ ἔτι αἰτιολογικοὶ ϲυντείνουϲιν ἐπὶ ταύτην. ὁριζόμενοι γάρ φαμεν γέγραφα, καὶ ἐπιδιαβεβαιούμενοι ὅτι γέγραφα εἰϲ ἐπίταϲιν τοῦ ὁριϲμοῦ· πρὸϲ ὃ ἀνθυπάγετα πάλιν τούτου ἐναντίον κατὰ ἀπόφαϲιν ὅτι οὔ. ἀλλὰ καὶ ἐπὶ αἰτιολογικῆϲ ἐννοίαϲ· ὡϲ γὰρ καταφαϲκομένου τοῦ περιπατῶ ἐπὶ λήμματι τῷ τοιούτῳ τὸ αἰτιῶδεϲ ϲυνταχθήϲεται, ὅτι περιπατῶ κινοῦμαι. (ὅπερ οὐκ ἀληθεύϲει, εἰ ἀναϲτροφὴν τὰ τοῦ λόγου, ὅτι κινοῦμαι περιπατῶ. καὶ δῆλον ὅτι οὐ διὰ τὸν ὁριϲμὸν τὸν ἐγκείμενον τοῖϲ ῥήμαϲιν, διὰ δὲ τὸ ἀκόλουθον τὸ ἐκ τοῦ ϲυνδέϲμου [*](244 s) ἐγγινόμενον, ἐπεὶ ὅϲον ἐπ᾿ αὐτοῖϲ τὰ ῥήματα κατ᾿ ἰδίαν ταϲϲόμενα διὰ τὸν ἐγκείμενον ὁριϲμὸν ἀληθεύει· κινοῦμαι, περιπατῶ.)
[*](c. XX.)Ϲαφὲϲ οὖν ὅτι καὶ ἐγκειμένην ἔχει τὴν κατάφαϲιν. καὶ ἕνεκα [*](De negatione indicativi et ceterorum modorum.) τούτου τὸ καλούμενον ἀποφατικὸν ἐπίρρημα, ὡϲ ἂν μαχόμενον τῇ ναί καταφάϲει, ἐπιτρέχει τὴν ὁριϲτικὴν ἔγκλιϲιν, ἵνα τὴν ἐγκειμένην κατάφαϲιν ἀποϲτήϲῃ, οὐ γράφει, οὐ περιπατεῖ· οὐ μὴν ἔτι τὴν εὐκτικὴν [*](246 b) προϲτακτικήν· οὐδὲ γὰρ ἔγκειται ἐν ταῖϲ τοιαύταιϲ ἐγκλίϲεϲιν ἡ μαχομένη [*](ARGVM. § 89. Quia ὁριϲτικῇ finimns, id est aliquid certi enuntiamus, huic modo praemittuntur coniunctiones affirmativae et causales, velut γέγραφα verbo, ut fimetur definitio, addimus ὅτι, atqne si revera ambulo, hanc constructionem. causalem fingere possum ὅτι voce: ὅτι περιπατῶ κινοῦμαι (quod si invertetur in ὅτι κινοῦμαι περιπατῶ, desinet verum esse non propter indicativorum vim, sed propter consequentiam ὅτι voce significatam: nam indicativi per se ac separatim prolati veras res enuntiant).) [*](ARGVM. § 90. Hoc quoque patet, indicativo inesse vim adnuendi. quocirca adverbium abnuendi (οὔ) cum hoc modo iungitur ut adverbio tollatur verbi vis. neque vero iungitur οὔ cum optativo aut imperativo, quippe quibus non init notio adnuendi. his cur praemittatur μή adverbium, alibi exponetur.) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 1— 14 cfr Prisc. XVIII § 69 p 236. 3 H.: itaque oportune aptatur adverbiis vel coniunctionibus affirmativis vel causalibus, quae substantiam vel essentiam rei comprobant, vel abnegativis, quee eam abnuunt. — 1 διαβεβαιωτικοί. cfr 318, 27 et de coni. 235, 26: ⟨ἔ⟩τι ⟨δὲ ὁ ὅτι⟩ ϲύνδεϲμοϲ ἑτέραν ἔχει ϲημαϲίαν (scil praeter αἰτιολογικήν), λέγω δὲ ⟨διαβεβαι⟩ωτ⟨ικὴν⟩ ἐν τοῖϲ τοιούτοιϲ ὅτι μὲν τὸ μέλι γλυκύ ἐϲτι, προφ⟨ανέϲ⟩ δι᾿ ὅει δέ, ἀγνοῶ ὅτι μὲν ὁ δεῖνα ἔβλαψέ με, δῆλ⟨ον· δι᾿ ὅτι δέ⟩, ἀγνοῶ. — 6 ἐπὶ λήμματι τῷ τοιούτῳ, hoc sumpto, posito. cfr 273, 24. — 7 ἀναϲτροφὴν. cfr Adn. exeg. ad 92, 1—5 huius ed. — 10 ὅϲον ἐπ᾿ αὐτοῖϲ. cfr 198, 22. 23, 7 et 13. 101, 4. — 14 ἐπιτρέχειν cum nudo accusativo etiam 41, 6. 81, 6.) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN A CBb. 2 γάρ om B || B επιδιαβεβαιουμενα A, sed supra exitum vocis ipse prima manus scr. οι | ὁριϲμοῦ] ἀριθμοῦ A2C 4 πρὸϲ om B, ὃ om C (non A, de quo Bekker follebatur) || 5 καταφαϲκομενου το A (non, quod Bekker ait, καταφαϲκομενο τὸ), καταφάϲκομεν οὐ τὸ C, φάϲκομεν ὅτι B || 6 τῷ om B | τὸ] τω A | ϲυνυπαχθήϲεται C, ϲυναχθήϲεται B 9 posterius τὸ om B | ἐκ om CB, adrasum in A | τῷ ϲυνδέϲμῳ C || 11 ἀληθεύϲει B || 14 κατάφαϲιν] tertium α in ras A2, A1 fort. κατα φυϲιν || 16 RSchneider propter μὴ γνῷϲ lin. 4 pag. seq. ei. post προϲτακτικὴν intercidisse ἢ ὑποτακτικήν)
Χρὴ μέντοι νοεῖν ὅτι οὐδὲ ἐπὶ τὴν ἀπαρέμφατον ϲυντείνει ἡ οὔ ἀπόφαϲιϲ· οὐδὲ γὰρ δι᾿ αὐτῆϲ τι καταφάϲκεται. ἐν γὰρ τῷ οὐ δεῖ γράφειν πάλιν τὸ ὁριϲτικόν ἐϲτιν ῥῆμα τὸ ἀποφαϲκόμενον, λέγω τὸ δεῖ ἢ χρή, ὡϲ εἰ καὶ λέγοιμεν οὐ λείπει τὸ φιλολογεῖν. καὶ διὰ τῆϲ τοιαύτηϲ ϲυντάξεωϲ ἄρα δέεικται ὅτι τὸ χρή καὶ τὸ δεῖ ὁριϲτικὰ ῥήματα.
Ὁμόλογον δ᾿ ὅτι καὶ ἡ καλουμένη ὑποτακτικὴ ἔγκλιϲιϲ, ϲυνηρτιϲμένη οἷϲ ὑποτέτακται, τὴν ἐκ τούτων δύναμιν ἀναδεξαμένη ἀπροϲδεὴϲ γενήϲεται τῆϲ οὔ ἀποφάϲεωϲ. μετὰ γοῦν τὴν τούτων ϲύνταξιν οἷόν τε πάλιν ἐϲτὶν αὐτὴν ἀποφαίνεϲθαι, [*](245 s) ἐὰν θέλῃϲ οὐκ ἀναγινώϲκω ἢ οὐκ ἀναγνώϲομαι, καὶ μάλιϲτά γε ἐπὶ ἐνεϲτῶτοϲ καὶ μέλλοντοϲ· δι᾿ ὅτι γὰρ οἱ παρῳχημένοι οὐ παραλαμβάνονται ἐν ὑποτακτικοῖϲ, ἐν τῷ ἰδίᾳ περὶ αὐτῶν εἰρήϲεται.
[*](Aaαvκ. β Β1. Hoc quoque addamus, οὕ non magis infditivο adiungi quam. optativo aut imperativo, quia infnitivο non magis quam illis quicquam afrma- tur. etenim in οὐ δὲ γράφειν et similibδus indicativus negatur, non infnitivnus.)[*](Aaαvκ. β 82. Denique ne conionetivi quidem ο6 negafionem assumere possunt. aptati enim coniunctionibus, quibδns sobiecti sunt, eornm accipiunt vim ideoqne ο6 vocem recusant. sed in apodοsi, quae post conienctionis et con- iumctivi construcfionem sequitur, rursus hac negatione utilicet inque primis cum. indicativo praesentis vel futuri iuncta, velut ἐὰν θέλῃϲ οὐκ ἀναγινώϲκω vel οὐκ ἀναγνώϲομαι. cur enim praeterita non usurpentur in teli spodosi, alibi demon- arabitur.)[*](rssrm xv Ans. exzo. l προείπομεν: 245, 10. 118, 2. - 2 ἀπαγόρευϲιϲ. e~ Dion. Thr. 78 - 79 ., qui post es quae modo exscripsimus pergit: τὰ δὲ (scil ἐπιρρήματα) ἀπαγορεύϲεωϲ, οἶον μὴ μηδῆτα μηδαμῶϲ. ἐν τῷ περὶ αὐτῶν εἰρήϲεται. eft 71, 55 ἀπολύεται ἐντελέϲτερον ἐν τῷ περὶ προϲτακτικῶν. sed in sequentibδus syntaxis partibus, ut nunc leguntur, tustra disputationem de μή negatione cum οptativο et imperativo conioncta quaeres. 10 olϲ ὑποτέτακται. vide Ϲhoer. in Theod 274. 30 B. 789, 3 : λέγεται ὑποτακτικὴ ἐκ τοῦ ὕπο- τάττεϲθαι ἑνὶ τούτων τῶν ϲυνδέϲμων, φημί δὴ τῷ Ἴνα, τῷ ὄφρα, τῷ ὅπωϲ, τῷ ἐ9ν, τῷ 4ν, τῷ μὴ ἀπαγορευτικῷ ἐπιρρήματ . . . 1B ad ἐν ὑποτ. vide Adn. crit. - ἐν τῷ ἰδίᾳ περὶ αὐτῶν εἰρήϲεται: 268,16-269.10. efrr de eod. 245,11 : ἐν τοϲ περὶ ὑποτακτικῶν παραθήϲομαι, quae referenda sunt ad synt. 273, 20seqq.)[*](Anx omr., mscs. scs. 1m A CBb. 1 ην ωϲ] fol 6ξr A. |ἀφαιρεϲθαι B 2 ὁπὸ] υ in res A διὸ B ~ 3 ἐν τῷ περὶ αὐτῶν] οὕτωϲ CB 4 μὴ γνφϲ alienam additamentum videtur. nam in antecedentibus de optativo εἰ imperativo tantum loquitur Ap., de coniunctivο in subsequentibus demonm | prius τὸ om C λέγομεν C 8 post ῥήματα add ἐϲτιν Sb 10 ϲυνηρτιϲμενη A, ϲυνηρτημένη )βb optimi codicis lectio hic quoque praeferenda videta , cum ϲυναρτίζω verbum sicut ἀρτίζω aptandi, accommodsndi vim babδeat, ϲυναρτάω iungendi tan- tum sensum ὑποτάϲϲεται C |11 προϲδεὴϲ B 12 μετὸ] κατὰ C αὐτὴν om C 1 14 δ’ ὅτι] διὸ CB 1B aptius ἐφ’ ὑποτακτικοῖϲ μεθ’ ὑποτακτικά ίῥἡματα), post coniunctos, cum non de confunctivis praeteritormm fn protasi sermo sit, sed de indicatis praeteritorum fn apodosi. vide 268,20 ἰδίῳ B)Ἡ δὴ οὖν προκειμένη ἡ ὁριϲτικὴ ἔγκλιϲιϲ τὴν ἐγκειμένην κα [*](De indivativo interogativo et affirmativo.) τάφαϲιν ἀποβάλλουϲα μεθίϲταται καὶ τοῦ καλεῖϲθαι ὁριϲτική. εἰϲ γὰρ ἐπερώτηϲιν τῶν πραγμάτων ἐγχωρεῖ, ἡνίκα φαμὲν γέγραφαϲ; λελάληκαϲ; [*](247 b) καὶ εἰ μὲν μὴ εἴη τὸ τοιοῦτον ἀληθέϲ, φαμὲν οὔ· εἰ δὲ ἀληθὲϲ εἴη τὸ γεγραφέναι, φαμὲν ναί. καὶ οὕτωϲ ἡ ἐπερώτηϲιϲ ἀπληρωθεῖϲα διὰ τῆϲ καταφάϲεωϲ ὑποϲτρέφει εἰϲ τὸ εἶναι ὁριϲτική. — καὶ μεγίϲτη ἂν εἴη ἔνδειξιϲ τοῦ τοιούτου τὸ ἔϲθ᾿ ὅτε τῷ ναί μὴ χρῆϲθαι μορίῳ, ῥήματι δὲ τῷ αὐτῷ δι᾿ ὁριϲτικῆϲ προφορᾶϲ, ὡϲ ἂν ἐγκειμένηϲ τῆϲ καταφάϲεωϲ· πρὸϲ γὰρ τὸ γράφειϲ; κατ᾿ ἐπερώτηϲίν φαμεν γράφω ἢ κατὰ βεβαίωϲιν τοῦ ὁριϲμοῦ, δυνάμει διπλαϲιάϲαντεϲ τὴν κατάφαϲιν, ναὶ γράφω. οὕτωϲ ἔχει καὶ τὸ
Ὁμοίωϲ δὲ καὶ ἡ εὐκτικὴ ἔγκλιϲιϲ ἀπὸ τῆϲ γινομένηϲ εὐχῆϲ [*](c. XXII.) κατὰ παραγωγὴν τῆϲ κλήεωϲ ἔτυχεν. Εἰ οὖν ἐϲτιν τὰ τῆϲ εὐχῆϲ ἐπιρρήματα [*](246 s) παραϲτατικά,
Χρὴ μέντοι νοεῖν ὡϲ διαφέρει ἡ ἐκ τῶν ῥημάτων εὐκτικὴ ἔγκλιϲιϲ τῆϲ ἐπιρρηματικῆϲ τῷ τὰ μὲν ῥήματα μετὰ τοῦ ϲυνόντοϲ πράγματοϲ ϲημαίνειν τὴν εὐκτικὴν διάθεϲιν· τὸ γὰρ γράφοιμι εὐχή ἐϲτιν [*](247 s) πράγματοϲ τοῦ γράφειν καὶ τὸ φιλολογοῖμι τοῦ φιλολογεῖν, τό γε μὴν εἴθε ϲχεδὸν ὄνομά ἐϲτιν εὐχῆϲ· οὐ γὰρ ϲυμπαρίϲταται καὶ τὸ ἐν τίνι τὰ τῆϲ εὐχῆϲ.
Τὸ τοιοῦτον καὶ ἐπ᾿ ἄλλων πλείϲτων παρεπόμε νον ἔϲτιν ἐπιδεῖξαι. 1. τὸ λευκότεροϲ ἐπιτέταται εἰϲ τὴν τοῦ λευκοῦ ποιότητα καὶ ἔτι τὸ γλυκύτεροϲ εἰϲ τὴν τοῦ γλυκέοϲ· κοινῆϲ μέντοι ἐπιτάϲεωϲ ὀνόματά ἐϲτι τὰ τοιαῦτα, βελτίων, ἄριϲτοϲ, ἀμείνων. [*](Axαvκ. β ξΒ. Hac autem re inter se diferunt optativus usus verborum εἰ adverbiorum, quod verδοa et afectum optandi et actionem aliquam denotant, adverbia optativa nibil nisi afectum ilum.) [*](Aaαvκ. ψ 86. Similia observare et ostendere licet permuls. 1. λευκότεροϲ εἰ γυκύτεροϲ qualitatem et intenfionem [αhtorem gradum] desigmsnt. sed aunt eiam nomine comparativa quae generalem intentionem sine qualitate sigmi-) [*](rxsrε. er Ans. sxxo. 2 ἐν τῷ δέοντι δεόντωϲ. - 6 παρεϲτήϲαμεν: 247,11 seqq. - Β ἔγκλιϲιϲ. Ska V 5: Err δesechaet ἔγχλιϲιϲ cvnber aaicst die Eodus orm, sonderm den Hegrif , der dμreλ deeselbe ausgerάcϲt cιrζ simi- liter vocabulum psurpatum esse 265,12 et de adv 181, 24. Schoemann addit 269,12 - 8 - 2 διαφέρει -ἔπιρρηματικῆϲ sic interpretamur: dῇrt inchinatio animi eerὸιs dicαtα a5 incliaαtιoae αdεerbio denotata 12 ϲχεδόν excusare videtur appellationem subsequentem ὄνομα εὐχῆϲ, ut idem fere signifcet atque gκodαmmodo, uf ita eicαm nam minus solitas est hic ὄνομα vocis usus apud. gammaticos, quem postquam semel excusavit Ap., repetit 249, 4 9. 16. 18. - 1ξ τὰ τῆϲ εὐχῆϲ. mente suplendum καταγίνεται vel tale quid. - 14 ἐπιτέταται. c2r 97,19-22.) [*](μAns. emr., nscs. sca. 1s A CBb. 1 γράψαι et λαλήϲαι A ~, corr A επι A, ἔτι Α )βb praepositio non solum primae manus A. codicis auctoritate, verum etiam ratione commendatur: post καὶ ἔτι aliud exemplum locum habδeret, minime τὰ τοιοῦτο |τοιούτων in ras A β 4 τὸ εγραψεν om sed in ng add A 6 παρεϲτήϲαμεν] παρεδείξαμεν κα om CB 1 8 ὡϲ] ὅτ C ἔγκλιϲιϲ H, κλίϲιϲ A. B libri correctionem recepit b PSchneider comm. 16f mavlt διάθεϲιν conl. l 16 β 8 τῷ] τὸ A. , corr A πραγματοϲ om A , add in ng A 11 γε μὴν] δέ γε B 12 pro ϲχεδὸν HSehneider comm pIe1 μόνον poscit el. 249, 3. 9. 13. 16. 18. sed vide Adn. exeg fortasse μόνον poέt ὄνομα intercidit ἔν τινι B β 1ξ παρεπομένων A Ϲ, corr B 1 14 ἐπιδείξοι eliam A habδet, non ἀποδείξοι, ut Hekker adnotet (τπν τοῦ λευκοῦ ποιότητα] τὸ τοῦ λευκo0 B β 15 τν] τὸ B 16 τὰ om Β pro dριϲτοϲ maluit ἀρείων Βylbrg. verum etiem in l. de adv. 190, 2 ἄριϲτοϲ exemplum est vocabulorum, quae τροπικεώτερον a peculiari senen in generalem transierunt. οξendit sane)
Τό γε μὴν
Ἤδη μέντοι καὶ περὶ τῆϲ ἐγγινομένηϲ χρονικῆϲ διαθέϲεωc ἐν [*](251 b 249 s c. XXIV.) τῇ ἐγκλίϲει διαποροῦϲί τινεϲ, ὡϲ μάτην εἰϲκυκλεῖται ἡ τῶν παρῳχημένων χρόνων φωνὴ κατὰ τὴν ἔγκλιϲιν, ὡϲ οὐ δυναμένου τοῦ τοιούτου ϲυϲτῆναι, καθὸ καὶ ἐπ᾿ ἄλλων μερῶν λόγου δηλουμένου παρέμπτωϲιϲ αἰτία γίνεται τοῦ μὴ ϲυνίϲταϲθαι ϲχήματά τινα τῆϲ λέξεωϲ, ἐν ῥήμαϲιν ἡ τοῦ πλουτῶ ἢ ὑπάρχω ἤ τινοϲ τῶν τοιούτων παθητικὴ ἐκφορά, καὶ [*](sοlο εἴθε iungere licet, quippe qui non magis persensa diseemat ut autem appareat, ad quam personam pertineat votnm, ὄφελον adicitu , ex quo infnitivus pendet.) [*](Axovκ. β 88. Noenulli putmnt in optativum puperam inferri praeterita, tempora: sies quoque fαεmas verbδsles et nominses non fag, qula sensus vocum . obstet quomnus eis utamur, vlut πλουτῶ et ὑπάρχω verbοοαum paseivumo non usmrpεtur, nec activum μάχομαι verbi, nec masculine forma ἐκτροῦϲα participii, nec feminina ἄρϲην nominis ifidem feri non posse, ut optativi usurpentur de praeterifis, quonόam non optemus nisi fnturss res.) [*](rxsrm xx Ans. exse 1 παρεϲτήϲαμεν: 248,3. - 11 -pξB5,5 Ϲhoerob. in Theod. I 256.16B. e8.8 ~.: ὄπ δὲ γινὸϲκειν, ὅτι φαϲί τινεϲ, ὡϲ οὐκ Φφειλον τὰ εὐκτικὰ ἔχειν παρψχημένουϲ. οὐδεὶϲ γὰρ περὶ τῶν παρελθόντων εὔχεται, ἀλλ’ περὶ τῶν ὄντων, Ἴνα μένωϲν, περὶ τῶν μελλόντων, νᾷ γένωνται. περὶ δὲ τῶν Hπαξ παρελθόντων πῶϲ εὔχεταί τιϲ; 12 13 μάτην-ἔγκλιϲιν. vide A gum. -- 16 πλουτῶ ὑπάρχω. Ϲhoerob. in Theod. II 330.16B 854.18 .: οὐδέποτε, φηϲίν) [*](μns. mr., casca. scs. 1m ACBb. 1 παριϲτηϲαμεν A , corr A καὶ om B ἐν ante ὁριϲτικοῖϲ om b eontra omonium codicum auctoitatem. sed ϲυντάϲϲεϲθαι modo eum nudo dativo, modo cum ἐν ab Apollonio iungitur. vide HSohneideri comm 54 ειθεγραψαι A. 2 ante τοϲ add ἐν B β 8 αδηλω A. , corr A , 4 οφελον A, sed ν in ras A ὦφελον CBb B παραγίνεται Ϲ. videtur ἐm- γίνεται legendum esse, nt l. ξ: nam nulla περιγίγνεϲθαι verbi vis bic apta esd 8 του om B β 8 Φφελεϲ CBb β 10 post ὁμοίων habδet αυτου A. sed ab ipsa prima m. 1mductum, αὐτῷ Βb 11 διαθέϲεωϲ] Εεϲεω in aas A , A videtux scripsisse διανοίαϲ 1ξ τὴν, quod CBb om, Βekker in adnot. addendum esse coniecit, exhibet A 1 I4 μερῶν λόγου δηλουμένου] Sylburg: ~δrtaee retsκe cum articulo τοῦ δηλ., Lehre qu. ep. 328 pro μερῶν λόγου ci. παραλόγου, Lεhrs′ ἀλόγου sel παραλόγου. at μερῶν λόγου servuri debet, post λόγου autem intercidisse videtur ἡ τοῦ. ad παρέμπτωϲιϲ vοcabnli sensum cf 203, 22. eigi- eαtio vocum quarumdam quαst ιnferεenens obstat quominus ln omnes μsaα8 ectantur 16 ἡ τοῦ conlectura est quam H praeboet, b recepit A. τω, ) τὸ habδet sine ἡ)
Πρὸϲ ὃ ἔϲτιν φάναι ὡϲ πᾶϲα ἀνάγκη ὑπάρξαι καὶ τὴν ἐκ παρῳχημένου εὐχήν. φέρε γὰρ τὸν ἐπιβάλλοντα χρόνον τοῦ γινομένου ἀγῶνοϲ Ὀλυμπίαϲι παρῳχῆϲθαι, καὶ [*](μaovε. β ξξ. Contαa quod haec dicenda sunt. etiam praetorias res nonnum-) [*](( scil ὁ Ἀπολλώνιοϲ in rhematico, quod Choer. in interpretatione canonum Theo- donii verbalium exscripsit), τὰ ὑπαρκτικὰ εἰϲ πάθοϲ λαμβάνονται, γοῦν οὐκ ἔχουϲι παθητικά. οὐδὲ γὰρ τὸ ὑπάρχω γίνεται ὑπάρχομαι. πῶϲ γὰρ δύνανται ἔχειν πα- θητικά, ὅπου οὐδὲ ἐνέργειαν ϲημαίνουϲιν; τὸ γὰρ ζῶ πλουτῶ ὑπάρχω ὑγιαίνω οὐδέτερα καλοῦϲι διὰ τὸ μήτε ἐνέργειαν ϲημαίνειν μήτε πάθοϲ.) [*](τsscm. er Ans. exse. ἐκτροῦϲα. vide intra 278, 1 et Ϲhoer. in Theod. I 299, 28: τοῦ ἐκτροῦϲα τὸ ἀρϲενικὸν οὐχ εὑρίϲκειται. Etym. r. 59, 5: ἐξέτρω· παρὰ τὸ τρῶ τὸ δηλοῦν τὸ κόπτω . . . παρὰ δὲ τὸ τρῶ παραγωγὸν τρῶμι καὶ παρψχημένοϲ εἴρων ἔτρωϲ ἔτρω, καὶ ἔξέτρω· οἶον ἐβλάβη καὶ ἐξεκόπη ἡ κύηϲιϲ. EMdss7.4s. E 193.24. - Β - 356,Β hoer.in Theod.2eε.19 B. ss.13 ~.: λέγn. ὁ Ἀπολλώνιοϲ (in rhematico) πιθανῶϲ ἔπιχειρῶν, ὅτι ἔϲτι καὶ περὶ παρελθόντων εὐχὴ, καταϲκευάζων οὕτωϲ. θῶμέν τινα εἶναι ἐν Ἀθήναιϲ ἔχοντα υίόν, ὅϲτιϲ τῶν Ὀλυμπίων τελουμένων ἔπεμψε τὸν διὸν υίὸν ν Ἥλιοι ὀφείλοντα ἀγωνίϲαϲθαι· ὁ δὲ ἀπελθὼν καὶ ἀγωνιϲάμενοϲ νενίκηκεν, καὶ μετὰ τὸ αὐτὸν ἀγωνίϲαϲθαι καὶ. νικήϲοι ἀγνοῶν ὁ πατὴρ ὅτι ἐνίκηϲεν εὔχεται λέγων· νενικήκοι ὁ ἐμὸϲ παῖϲ, ἀντὶ τοῦ εἴθε ἀκούϲαιμι ὅτι ὑπάρχει νενικηκὼϲ ὁ παῖϲ μου. καὶ ἰδού, φηϲίν, δή παρελθούϲηϲ τῆϲ πράξεωϲ, γοῦν τῆϲ νίκηϲ, εὔχεται λέγων νενικήκοι. παρακειμένου καὶ ὑπερϲυντελίκου, ὅπερ δή ἐπράχθη. τοῦτο δὲ πιθανόν ἔϲτιν, ἀλλ’ οὐ καταναγκαϲτικόν. ἔϲτιν οὖν εἰπeν, ὅτι εἰ καὶ ἡ νίκη παρῆλθεν, ἀλλ’ oὕν ὡϲ περὶ μέλλοντοϲ ποιεῖται τὴν εὐχήν. ἠγνόει γὰρ ὅτι ν νικήϲαϲ ὁ υίὸϲ αὐτοῦ. Macrob. de difem et soc. gr. latinique verδοi, qui et ipse rhematico Apolloninno utebatux, Exc. Par. 620,12 E. cap. XVII 1 L.: Ee hee uodo (scil optativo) questo grαea proecesst4, si proefεrtu4m fempts possi4 αdmiftere, cum soto pm0 rebus au4 proesemtibus au4 ~eturs seleαm4 αgιfαr, mec tπ specem posen4 froasαcαm revocαr promsntitatumque est prαeferfum quoque fempss opfemti neeesαrem, qul33 saepe ln doagnquts quid eeemertt mescientεs opρtemus ense quod nobis commodet. qui eim Εsnπyαcαe pdmae deederium habunt domi recidens ipse, cerfαfum eque8 snos cum αuεgαnte ~lέo ms4, frensmcto ιαm die qui certamini status est, en4umm adhuc aescεns et deedersm vote αdueαns, quid dud d4cere exisstimondus est qκam εἴθε 5 υίόϲ μου νενικήκοι2 (cr Τxc. Βob. 642, 32-648,1 Β ) Peμe.XVII β 77 239. 28 B. syntaxi Apolloniana usus: optatiea praetertum ideo habent, qquaπ ea deἔeαmus orare, qu ae nondum μeεrτn4, qt5 s3εpe eeen1t αὅesse eo8, pro qulbus orαnus et ogtamus, ut id ιlhιs ιαm perfectum st, cuod cupimus, us4 ufinαmm μίlrus meuse qu4 Athenrs es4 doctus esset ee ursset, id est utι- nαm ner ectα ln ipso doctrteιo st4, utinαnπ cogaοscαmus id νlli eee- nisse. 7 γινομένου. vide Adn. erit.) [*](Ans. omr., usca. sos. im A Bb. 1 καὶ ἐν] fol 64v A. καθὸ οὕτε] ου A3 in ras Γ ἐκτρώϲαϲα Βb. vide Testim. 2 ἀρϲενικόν CB ὄρϲεν CB 4 α om B β 5 γενόμενα] prius ε in res A ἔτι] επι A. , corr A θ posb ἐκ add τὸ6 B β 7 γινομένου A, γενομένου CBb. sed optimi codicis praesms recte se hebet: eertame quod feri alet lympue ολυμπιαϲι A, ὀλυμπιᾶϲι Ϲ, ὀλυμπιάϲι Βb. vide Herod. pros. cath. 501,13 Lte)
Ἕϲτι καὶ οὕτωϲ φάναι, ὡϲ ἀληθεύει ὅτι ἐπὶ τοῖϲ μὴ ϲυνοῦϲιν [*](250 s) αἱ εὐχαὶ γίνονται· οὐ ϲυνόντοϲ γὰρ τοῦ φιλολογεῖν φαίημεν ἂν φιλολογῖμι, [*](252 b) λογοῖμι, οὐ ϲυνόντοϲ τοῦ πλουτεῖν τὸ πλουτοῖμι· χρὴ μέντοι νοεῖν ὡϲ τὸ ἐξαιτούμενον ἐκ τοῦ εὐκτικοῦ ἢ εἰϲ παράταϲιν τοῦ ἐνεϲτῶτοϲ παραλαμβάνεται, ἵνα ἐν αὐτῷ διαγίνηται, ὡϲ εἴ τιϲ φαίη ζώοιμι ὦ [*](quam optare necesse est. fac lndοa Ιlympios iam praeterisse et virum, cuine θlius certavit, nondum scire, num ile vicerit. iam si optabδit, ut flius coronans sit, non poterit non dicere: εἴθε νενικήκοι μου ὁ παῖϲ.) [*](Aaovκ. 100. Etiam uliud de temporibus optaivi addendum est. opta- mus |merumque] quae non habemas: ex gr. πλουτομι dicimus, si pauperes sumne ettamen diversa vοtοrum genera distinguenda sant. ant enim optamus, ut es, quae sunt, msnesnt, velut siquis dicit ζώοιμι, sut ut quae nondum sunt, evenient, vεlnt Agamemno optavit: εε πορθήϲαιμι τὴν λιον, quod votum non) [*](τxsxε. xv Ans. exso. 2 διὰ τῆϲ τοῦ ἐϲομένου χρόνου. snbandiendnm εὐχῆϲ. 8 4 τὰ τοῦ παρψχημένου ἀντίκειται. vide Adn. crit. 4 ἐξ οὖ qmamobεemt: sei quia nec praesenti nec futuro oti poterit. - θ ἀληθεύει. si non addendum, certe subaudiendum est ἐπ τὸ πλέον. ηnod si non ft, hoc enuntiatum: ὅτι ἐπὶ τοϲ μὴ ϲυνοθϲιν αἰ εὐχαὶ γίνονται, pugnat cum subsequenti: ὡϲ τὸ ἐξαιτούμενον ἐκ τοῦ εὐκτικοῦ εἰϲ παράταϲιν τοι ἐνεϲτῶτοϲ παραλαμβάνεται. - 8-p 867,10 Choerob in Theod. 25s, 25 B. 771. 2 Θ.: oὁ de λέγειν ζήϲειαϲ, τοῦτο γὸρ ἀορίϲτου χρόνου ἐϲτὶν εὐκτικόν· ἔγνωμεν δέ, ὅτι καὶ ὁ ἀόριϲτοϲ πεπλη- ρωμένην καὶ παρψχημένην ἔχει τὴν ϲημαϲίαν. ἐὰν οὖν εἴπωμεν ζήϲειαϲ, δηλοθμεν ὅτι μὴ ἐπιμένοιϲ ζῶν μηδὲ ἔχοι τὸ πρᾶγμα παράταϲιν, ἀλλ’ εἰϲ πέραϲ καὶ ϲυμπλήρωϲιν τοῦ ζῆν ἔλθοιϲ, ὅπερ ἐϲτὶν ἀποθάνοιϲ, ὤϲπερ καὶ τὸ τύψειαϲ δηλο τὸ εἰϲ πέραϲ τοῦ τύψαι ἔλθοιϲ. χρὴ δὲ λέγειν ζψηϲ. τοῦτο γὸρ ἐνεϲτῶτόϲ ἐϲτι καὶ παρατατκοῦ, καὶ δηλοῦμεν δι’ αὐτοῦ τὸ ἐπιμένοιϲ ζῶν καὶ ἔχοι τὸ πρᾶγμα παράταϲιν.) [*](Ann. carr., masos. scs. 1s A CBb. 2 inseri post χρόνουvult φωνfϲCEASchmidt Βeitr. p404. subaudiri εὐκτικῆϲ SkaIIΙ p13. videAdn.exeg. Β παρακειμένου B τὰ Ab, ταῦτα CB τοῦ παρψχημένου] ωχη A in ras, A fort. παρακειμένου B τῷ παρψχημένῳ,atque Herm.Schmidt doctx tempor. l p1θiniuria praefert ταῦτα γὰρ τῷ παρψχημένψ: haec eerὸa αpotissme add insetatαm prαesents αppellotiemem. exphcαndam a grummαtico αdάifα eunt. immo retinenda cum b meliorum codi- cum scriptura: res proeferto fempore acta oδetat post parenthesin inseren- dum esse ci. τοῦ δὲ παρακειμένου HSchneider comm 142, quo non opus. vide Adn. exeg. ad ἐξ οῦ ἐξ in ras Aᵗ et una littera erasa ibidem ante ου ν ἀκολούθωϲ] ἀνακόλουθοϲ CB, 5ν ἀκόλουθοϲ b ad adverbium, quod A exhibet, cfr e. g. 45.23. 334,14 β B δεδοξαϲμένοϲεη.ἐϲτι] ϲ ειη ἐϲτι in ras A β 6 oθτω AB5 ἀληθεόει B | ϲυνοῦϲιν]οὕϲιν B 7 αἰ om B β 10 διαγίνηται A b, A praescripsit ι, quod videtur ex ι muto antecedentis vocis originem ducere ἰδία γίνηται Ϲ, διαγένηται B)
Τὸ αὐτὸ ἄπορον μέτειϲι καὶ ἐπὶ τὰ προϲτακτικά. πάλιν γὰρ [*](De temporibus imperativorum.) τὰ οὐ γενόμενα προϲτάϲϲεται, καὶ ἀληθὲϲ ὅτι τὰ παρῳχημένα γέγον. καὶ κατὰ τὸ αὐτὸ οὐ χρὴ παρῳχημένου χρόνου προϲτακτικὸν παραλαμβάνειν. Καὶ ἔϲτιν γε πάλιν ἐπὶ τῶν τοιούτων ταὐτὸν φάναι, ὡϲ τὸ [*](253 b) πρῶτον διαφέρει τὸ κλειέϲθω ἡ θύρα τοῦ κεκλείϲθω, καθὸ ἡ μὲν κατὰ τὸν [*](eo spectat, ut oppmatio urbis maneat continnetnrqns (id quod detestatur potius Agamemno), sed eo, ut tempus oppugnationis quandoque praeteritum et fuitum. ait. at ζήϲαιμι pro ζLοιμι dicere non licet, quia nic fais itae optaretur.) [*](μaavν. 161. Eadem de imperativis exsistit dubitatio videtur enim. praeteiiti temporis imperstivns non posse usorpari, qua imperantur quae non-) [*](rssrκ. er Ans. exzo. Β ϲυντελέϲ καὸsdlutum. - 7 καθότι ὡϲ. - 7 -o6) Ap. igitur hoc loco non initium, sed inem alienius actionis optativo aoristi εignifcari censet. 11 -p ξ58, 8 Pree, XVIDI e 4 238.13 Β.. raeeiquιiem Hαὸent 4mperαtiea preeferiti fempors, nos autem επ αctιeis sel meutrαlιbμs eerρg ppεnιtus ea hαὸere non χossemus, tπ pαseεo vero et omιbss, quae haben4 pαrti- cytα proeterufi femporus, per crcumbocutonem poscumus Hαὸere, s4 ddοcfus es eei esto δεδίδοξο . . . (ὲ 75) hanc vim hαὸent, u4 imperemus, ut ιπ μuturo arnt frαnsαcta, ut si dicam clausa s4t mox enestrα, εmpero, ut stafim clαdαtur et mox st Sauna. cfr Psc.VII §41.nbi1hematicum Apolloniiexacribit. p406.20 - 407.1 Β. Macrob. de d (item αheoatico usus) Exc. Paris. 618,34E. 2V ἐ 10 ύ.: Grᾳeci infrospectα soertius 4uἔendfi nαturα enmodeertuat posse comprehe3: prae- cepto fempus elapsum, ut est ἡ θύρα κεκλείϲθω, quod ahiud est quam ἡ θύρα κλείϲθω (sic). nam κλείϲθω cm d2cο, ostendo hocfenus pαtuιsse cuπ ero dico κεκλείϲθω, hoc mpero, u4 dαdeadi ofHicrμm tam perαctueπ s5. quod et lotinitas iubendum noel, cum περιφραϲτικῶϲ dd5ct ostrum clausum sIt eft Exc Βob. 640,14E. I ἐ1 Λ 14- 15 τὸ πρῶτον. opposita sunt lin. 3 pag. sequentis Ἄλα καὶ εἴπομεν κτλ.) [*](Ans. cur, masos. scs. ικ ACBb. 1- 2 εἰϲ-θεοὶ om A. , add A in ng 1 ὁ om CB β 2 ν0ν om B 3 ϲυντελὲϲ τοῦ] ϲυντελούμενον C β 4 απαικτεαν A. Β βεβααϲιν A. β 6 ϲέϲηπται Ϲ, ϲέϲηπτε B 1 10 οῦ βίου conlocat ante περιγράφει C 12 γινόμενα A 18 καὶ om B ταὐτὸν bo, μδrt. τοῦτο Βllebode. sed τὸ αὐτὸ recte se habet: referendum est ad ea, quae de optativo praeteriti temporis dicta sunt 1 14 τὸ αὐτὸ B 14 -15 ὡϲ τὸ πρῶτον] ωϲ τὸ ά A, sed α in res A, atqne etiam tres litterae post α erasae: A videtur ἄλφα sccpsisse ὡϲ τὸ , ὅε Bb 155 κατὰ τὸν] κατὸν A)
Ἀλλὰ καὶ εἴπομεν ὡϲ ἃ μὲν προϲτάϲϲεται αὐτῶν εἰϲ παράταϲιν. ὁ γὰρ ἀποφαινόμενοϲ οὕτωϲ, γράφε, ϲάρου, ϲκάπτε, ἐν παρατάϲει τῆϲ διαθέϲεωϲ τὴν πρόϲταξιν ποιεῖται, ὡϲ ἔχει καὶ τὸ
Τὰ δεύτερα πρόϲωπα τῶν προϲτακτικῶν πρόδηλον ἔχει τὴν [*](c. XXV) ϲύνταξιν, κἂν ὁμόφωνα καθεϲτήκῃ τῇ ὁριϲτικῇ ἐγκλίϲει· ἡ γὰρ ϲυνοῦϲα αὐτοῖϲ κλητικὴ ἀφίϲτηϲι τὴν ἀμφιβολίαν τὴν πρὸϲ τὸ ὁριϲτικόν, καὶ τὸ [*](dum facta sunt. sed ut inter praesentis et perfecti οptstivοs aliquid interest, ita inter κλειέϲθω ἡ θύρα et κεκλείϲθω, quia praesenti dicimos stetim porum elsndendemm esse, perfecto autem fam dadum eam fnisse claudendam.) [*](Aaevκ. 102. Atqne ut optativis aonsti optatur fais ulicnins actionis, ita imperativis huius temporis imperatur, ut aliquid absolutum et praetexitum sit, cum praesentis imperativus iubδeat rem aHiquam manere.) [*](Aaovν. β 168, Seeunds persona imperativi agnosciur etiam, ubοi cum. secunda indicativi concinit cels4 λέγετε, διανοεῖϲθε εtriesquee modi smnt). nem dobitatio omnis tollitur addito cesa vocativo aut adverbio imperandi. de tertia imperativi persona dubitari numquam potest, utpote quae etiam forma sempen φropria utatur.) [*](rssruκ. er Ans exso. ὑπόγυον. Moeris 211,14 Β.: ὑπόγυιον δὲ τάττειν ἔπὶ τοῦ μέλλοντοϲ, οὐκ ἐπὶ τοῦ παρεληλυθότοϲ. Antiatticista ΒA. l 115,5: δπόγυοϲ ἀντὶ τοῦ ἐγγύϲ. ϲοκράτηϲ περὶ τῆϲ ἀντιδόϲεωϲ( 310D ἐ4, ubi dicitux de re lamiam. ntnra). έξειϲ ῥητορικαί BA l 210,27: Sρτι τὸ παρὸν καὶ ὑπόγυον, τὸ παραυτίκα μέλλον γίνεϲθαι. PM 82 3: ϲημαίνει (scil ὑπόγυον) τὸ παραυτίκα μέλλον γίνεϲθαι. P2sc.VIII Ε 40 406, 16: ea imperomus, quae statim sn praesenti εolumus eri ene alεqκa dattone. Β εἴπομεν: 70.24- 71.1 et uberius sine ulla dubitatione in rhematico. Β,καταγίνεϲθαι εἴϲ τι eersαri im αlqua re etiam 298,21. cum ὲν praepositione iunctum ex. gr. 13,28. 230.9. 254.8. 258.6. de adv 203, 4 et 11 cum περί supra 10,28. 7e.5. 211,1. 224.21 cum πρόϲ infra 280,15. - 15 κ5ν ὁμόφωνα -ἐγκλίϲει. in plorsli numero. cfr 255.12. - 16 ἡ κλητική. ele 261, 23.) [*](Ans. ouτ., masϲs. ss. is A ϲβb. 1 υπογυον A, ὑπόγυιον b, ssd vide LDindorΒi adn. ad Χenoph. Ϲyr. 6,1,43 in ed xoniensi ὑποῦϲαν B β 9 παρα- κειμένου B τnν ἔκπαλαι] fϲleer A ῇ 3 κα] ὡϲ B ὡϲ 5 b, ὅϲα A Ϲ, om B (μὲν) μὴ B β 4 ooτω Cb 7 e A in res Γ φόωϲ] ω in res A 8 5] o in α mat A B 16 prins γινόμενον] γιγνομενον A , γενόμενον Bb. praesens optimi codicis videbatur etiam propter oppositum τὸ γινόμενον prae- feermndum esse posterius γινόμενον] γενόμενον C 1ξ καθεϲτήκει A , corr A 16 ιλιτικη A , corr A2)
Τά γε μὴν τοῦ πρώτου προϲώπου πρόϲ τινων οὐδὲ παραλαμβάνεται, [*](Num primas quoque peraonas imperativus habeat.) [*](254 b) λαμβάνεται, λόγοιϲ τοιούτοιϲ. κεχωρίϲθαι φαϲὶ δεῖν τὸν προϲτάϲϲοντα τοῦ προϲταϲϲομένου, «ὅπερ οὐκ ἔϲτιν ἐπινοῆϲαι ἐν πρώτῳ προϲώπῳ· [*](252 s) ἐϲτιν γὰρ πρῶτον τὸ ὑπὲρ ἑαυτοῦ ἀποφαινόμενον, δεύτερον δὲ τὸ πρὸϲ ὃ ἡ ἀπόταϲιϲ ὑπὲρ αὐτοῦ τοῦ προϲφωνουμένου, εἰϲ ὃ καὶ ἐγχωρεῖ ἡ ἔγκλιϲιϲ ἐν τῷ φεῦγε, λέγε, γράφε.»
ἀλλὰ κἀκεῖνο δῆλόν ἐϲτιν, ὡϲ αἱ κλητικαὶ ἐν δυϲὶ προϲώποιϲ καταγίνονται, τῷ τε προϲκαλοῦντι καὶ τῷ προϲκαλουμένῳ· καὶ διὰ τοῦτο τῶν κατὰ τὸ πρῶτον πρόϲωπον ἀντωνυμιῶν κλητικαὶ οὐκ ἦϲαν, τῶν γε μὴν πάλιν κατὰ τὸ δεύτερον. ϲαφὲϲ οὖν ὅτι καὶ ἐκ τῆϲ τοιαύτηϲ ϲυντάξεωϲ δείκνυται ὡϲ πρώτου προϲώπου οὐκ ἔϲτι προϲτακτικά· τὴν γὰρ ἐκ τῶν κλητικῶν [*](Aaovκ. β 164. Pzimss antem personas imperativi exstare non posse non- nulli hia rationibus probδant: personas iubentis et eius qui inbetux separatas ac diversas esse debere quod non fieri in prima persona, quippe quae ea sit, quae de se ipsa aliquid praedicet.) [*](Aaovκ. ψ 16θὲ. aceedit slind. sicut personae vocantis et sius qui vocatur, ubicumque ceεu vοcativο utimar, diversae sunt nec invenitur qni se ipsum vοcεt, ita (cum vocandi structuram imitetur imperandi structura) feri nequit, ut idem et iubeat et iubeatur. ergo prima persona imperativi exclusa est, quae εἰ ad- mitteretur, idem imperaret cui imperaretur.) [*](rssrrκ. er Ans. exso. I παραϲτήϲομεν: 258, 2-12. 261, 23 - 262, 2 - 4—9 de ion. ξ0, 20: εἰ κεχώριϲται τὸ προϲτάϲϲον τοῦ προϲταϲϲομένου, πρῶτον δέ ἐϲτι τὸ ὑπὲρ αδτοῦ ἀποφαινόμενον, δῆλον ὅτι περιϲϲὸν ζητεῖν τὸ τούτων (scil τῶν προϲτακτικῶν) πρῶτον πρόϲωπον. Ϲhoerob. in Theod. D 231,11 B. 788, 5 ~.: ἰϲτέον δὲ ὅτι ἐν τοῖϲ προϲτακτικοῖϲ καθόλου οὐκ ἔϲτιν εὑρεῖν πρῶτον πρόϲωπον, οὕτε ἐν τοϲ ἔνικαϲ οὕτε ἐν τϲ δυϊκοϲ οὕτε ἐν τοῖϲ πληθυντικὸϲ, ἐπειδὴ οὐδεὶϲ ἑαυτῷ προϲτάττει, ἐπειδὴ ὁ προϲτάττων τοῦ προϲταττομένου θέλει χωρίζεϲθαι ἐὰν οὖν προϲτfξῃ τιϲ ἑαυτῷ, μέλλει αὑτοῦ αὐτὸϲ χωρίζεϲθαι, ὅπερ ἐϲτὶν ἀδύνατον. ὁ δὲ τεχνικὸϲ (scil ὁ Θεοδόϲιοϲ) λέγει, ὅτι διὰ τοῦτο ἐν τοῖϲ προϲτακτικοῖϲ οὐκ ἔϲτι πρῶτον πρόϲωπον, ἐπειδὴ πρῶτον πρόϲωπόν ἐϲτι τὸ ὑπὲρ ἑαυτοῦ ἀποφαινόμενον . . . ἡ δὲ πρόϲταξιϲ πρὸϲ παρὸν καὶ ἕτερον πρόϲωπόν ἐϲτιν ἀπόταϲιϲ κτλ. -- 7—8 eΕr de pron. 18,19-22: Ἥπερ ῥητέον ἐν μὲν τῇ περὶ ἑαυτοῦ ἀποφάϲει, πρῶτον, εἴγε καὶ ἡ ἐν τοϲ ἑξῆϲ προϲώποιϲ ἀπόφαϲιϲ ἐξ αὐτοῦ γίνεται ἐν δὲ τῇ πρὸϲ ὅν ὁ λόγοϲ ὑπὲρ αὐτοῦ, δεύτερον ἐν δὲ τῇ μήτε προϲφωνούϲῃ μήτε προϲφω- νουμέν, τρίτον. et comm. HSchneideri. - 14-p 60, 5 exc 218,26 et de pron. 21, 4: ε ~λητική ἐϲτι κλῆϲιϲ τῶν πέλαϲ, ὀρθῶϲ οὕτε τὰ πρῶτα (scil πρόϲωπα) ιλητικὴν ἔχει τῶν πρωτοτύπων (scil ἀντωνυμιῶν) - καὶ γὰρ περὶ αὐτῶν τὸν) [*](Anx. mr., nscs. scs. is ABb. 1 δηὴὴ om A , add A ῇ 2 ἰδιάϲαντα] ϲα in res A, A vdetur ιδιαζοντα scripmsse teste Gnttentagio, διαϲταντα tene Hekkero | Β κεχωρηϲθαι A | φηϲι C Μᾶ B 8 ἑαυτοῦ B | προϲφαινο- μένου B ψ 16 ιλιτικαι A , corr A ( πρόϲ τε τῷ καλοῦντι B β 11 τῶν] κα , sed τόν hsbδεt ante ἀντωνυμιῶν 1 12 ιλιτκαι A , corr A 1 1B post δεύτε- ρον add ϲαν C κ5κ A3Bb ψ 14 τῶν om CBb (ιιλιτκων A. , cor A2 κλητικϲ CBb)
Οἵ γε μὴν παραδεχόμενοι τὴν ἐν πρώτοιϲ προϲώποιϲ ἐπιγινομένην πρόϲταξιν, οὐκ ἀναϲκευάϲαντεϲ τοὺϲ προκειμένουϲ λόγουϲ, παρατίθενται ὡϲ προϲτακτικὰ ἐν τῇ χρήϲει,