De constructione
Apollonius Dyscolus
Apollonius Dyscolus. Apollonii Dyscoli Quae supersunt. Vol. 1.2. (Grammatici Graeci, Volume 2.2). Uhlig, Gustav, editors Leipzig: Teubner, 1910.
«Οὐχὶ οὖν καὶ τῇ γενικῇ ὀρθοτονουμένῃ, λέγω τῇ πρωτο [*](162 s) τύπῳ, ϲυνοιϲθήϲεται γενικὴ πτῶϲιϲ, ὥϲτε κατὰ ϲύνταξιν καὶ κατὰ φωνὴν [*](161 b) ἀμφιβάλλεϲθαι, καθότι καὶ παντὶ πτωτικῷ γενομένῳ κατὰ γενικὴν τὸ τοιοῦτο παράκειται, φαμὲν γὰρ Ἀριϲτάρχου ἀγροῦ ὁ καρπόϲ ἐϲτιν, καὶ οὐδὲν ἐμποδὼν τὸ φάναι, ὡϲ Ἀριϲτάρχου ἀγροῦ καρπόϲ, οὕτωϲ [*](Aaαvε. β 191. At diserit quispiam: εἅonne etiam genetivο orthotonumeno pronominis personalis primitivi)adiungere licet genetivum nominis7 quod si ft, non poterimus non dobitare, utrum personmle an possessivum pronomen usux- pstum sit3. mmo in eiusmodi constrmctionibus habemas sine lla dubitatione gnetivum pronominis possessivi,cumpersonslis pronominis genetivns[posseeeems) semper inclinεtux, quo discerni possit a pronomine possesεivο.) [*](τάϲ δὲ γενικMϲ pronominum personsium) ἀδιαφορεῖ τὸ ὑπακουόμενον. τοῦ μὲν οὖν προτέρου ἐμὸϲ οἰκὸϲ, Ἀλλριϲτάρχειοϲ δοῦλοϲ, ἐμοὶ δοῦλοι, ἐμοὺϲ δούλουϲ. τοῦ δὲ δευτέρου Ἀριϲτάρχου δοῦλοι δοῦλαι 5 οἰαιδήποτε πτώϲειϲ μεθ’ εουδήποτε γένουϲ, μετὰ ἀριθμοῦ ἀδιαφόρου. de ron. 68,19: τῷ ἐμαυτοῦ ἀδιάφορα τὰ ἐπιφερόμενα. de pron 101,15: γενικῇ κτῆϲιν δηλούϲῃ τὸ ὑmακουόμενον κτῆμα ἀδιάφορον. sunt igtur eadem διάφορα et ἀδιάφορα.) [*](rssrrκ. z Ans. sxsο. 2 ξ ἡ γενικὴ πτῶϲιϲ, scil pronomine personalis. -- 6-7 aρόδλοϲ ἡ ἔξῆϲ ἀκολουθία. dμbtato orvi nequi de seqenbus, i. e. de ἐμῷ φίλῳ, ἐμὸν φίλον, ἐμοὶ φλοι κτλ. - 1ξ τῇ γενικῇ ὀρθοτονουμέν. hic patti- eipium est praedicativum aliter interpretmdum est 162, 1. - 1ξ 14 πρωτο- τύπῳ ~ pprsemdi. - 1 16 καθότι καὶ-παράκειται. sicu4 omn caεualt, qκod gemtiεo casm proREgrfεr, aecsdere pest, ε04 emm αl4εro genefiεo coniungatur.) [*](Ans. εmr., neom. scs. is Ab. 1 2 ὀδιαφορε hlig, αδιαφερει A, ἀδιά- ψορα b 1 2 κατ’ ἀριθμόν b 1 4 η in res A ὅνοματικὰ] ονοματι in res A 6 εκτοριου , cam A 1 8 ἔτ] επ A, in x corr θoph. 1 12 χαριϲαμεναι A. 14 ϲυνοιθηϲεται E , corr A 15 κατα om ϲ , add in ng A | post γενικήν raeura duarum litterarum in A β 16 τοιοῦτον b | παράκειται] sn παρέπεται 17 εμαοδὸν A, sed accentus ab A. c ad 156, 27 εὸ] Hεkker in adn. rpenmmdum censet τοῦ, accusafinm defendant Sὡa I 12 εἰ EξSchneidex ad l. de pron. 46, 27 pοεt αριϲταρχου rasura rium Hitterurum in A)
Ἀλλ’ ἴϲωϲ οἰήϲεταί τιϲ τὰ τῆϲ ἀποδείξεωϲ ἐντελῶϲ μὴ ἀποϲτρέφει ἔτι δὲ ἀμφιβάλλεϲθαι τὰ τοῦ λόγου. πρὸϲ ὃν ἔϲτιν φάναι εἴπερ ἡ πρωτότυποϲ γενικὴ ἦν κατ’ ὀρθὴν τάϲιν ἐκφερομένη, κἂν πάντωϲ ϲυμπαρείπετο τὰ ταύτηϲ ἰδιώματα. ἔφαμεν γὰρ τὰϲ γενικὰϲ περὶ τὰ ἐπιφερόμενα κτήματα ἀδιαφορεῖν, τά γε μὴν κτητικῶϲ παραχθέντα πρὸϲ ἑκάϲτην πτῶϲιν καταλλήλωϲ ἐκφέρεϲθαι. οὔ φαμεν δέ γε τῶν ἐμοῦ ἀγρῶν ὁ καρπόϲ οὐδὲ τῷ ἐμοῦ ἀγρῷ ϲυνέβη ἐϲκάφθαι [*](163 s) οὐδὲ τῆϲ ἐμοῦ οἰκίαϲ οὐδὲ ἄλλο τῶν κατὰ διαφορὰν ὡϲ πρὸϲ τὸ ἐμοῦ, ἀλλὰ κατὰ ϲύνταξιν τὴν τῶν ἐπιφερομένων ϲυμμεταλαμβάνομεν τὰϲ ἀντωνυμίαϲ, τῶν ἐμῶν ἀγρῶν καρπόϲ, τῷ ἐμῷ ἀγρῷ ϲυνέβη ἐϲκάφθαι. διὰ τοῦ τοιούτου λύεται ὡϲ, ἐπὰν φῶμεν τοῦ ἐμοῦ [*](Aaαvν. β 122, Eos autem, qui etiamnunc dubitant, meminisse iubemus numquam dici τῶν ἐμοῦ ἀγρῶν, sed τῶν ἐμῶν ἀγρῶν, ende patet in τοῦ ἐμοῦ ἀγροῦ agnoscendum esse possessivum pronomen, non genetivum primitivi. nam primitivi pronominis genetiis discrepare licet ab nominibδus coniunctis genere et nummo et casu, non licet pronominibous possessivis. - potest autem τῶν) [*](αxs3ε. xv Ans. exso. παλιν iunge cum ὑποϲτρέφει. sic si loqumur, rureus εeeertfur orofto ad prenomen posseseεum (a5 persoml). - 7 ἐντελῶϲ μὴ - μὴ ἐντελῶϲ. cr Adn. ex. ad 177.13 huius ed. et HSchneideri comm. 69. 1θ ἔφαμεν: 160, 9. 12 πρὸϲ ἑκάϲτην πτῶϲιν καταλλήλωϲ. ta ut eum unoqκoque casus comsetαnt. - 114IB oὸδὲ ὄλλο τῶν κατὰ διαφορὰν ιhϲ πρὸϲ τὸ ἐμοῦ - τῶν διαφερόντων, neque αlιud, quod fexiene diert α5 ἐμοῦ. -17 λύεται, scil τὸ dπορον, quod adieitun 206, 26.) [*](μns. out, mscs. scs. im Ab. Β αυταὶ A, αῦται A τοῦ ἀγροῦ] praeter τ omnia in res scripsit A 6 ἐϲτι A 7 8 ἀποχρῆν Cblig, ἀπέχειν A, ἐπέχειν x sed in ng Hllebode ἔχειν coniecit, quod ex ng recepit b. Stadt- mueHer pulait ἀπέχειν servari posse, nam hoc etiam snfffciendi vim nonnusquam. habuisse. at neque intellegitm, quomodo hie sensus ex ullo elio verbi usu oriri potuerit, nectestimonis cmιta huius sensus prolata sunt. nam in lexico Heaychiano quod olim legebatur, ἀπέχει ἀπόχρη, ἐξαρκε, Musuro debebatur. nec magis licet nferre ἀπέχει in Evang Marci 14, 41. etenim AMerx in libro doctrina sags-- citsteque egregio, qui inscribitur ,.Die Evangeliea des Markus und Lnkss nach der syrischen im SinaiHioster gefundenen Palimpsesthandschrit eyutert, 154 demonstravit ab testbns locupletissimis verboum non M monci. restat unns locu8 Anacreonteorum 15, 33 ed. Herghϲ., ubi ἀπέχου scribendum esse intellSt Mεhl- hom ( 8 5 5δ’ b 1 θ post εκφερομενη rasura onius litterae in A. 10 ϲυμ- παρείπετο] alterum π in ras A 12 πρὸϲ in res A β 12 -18 τὸν εμον αγρον A , corr A 1 18 ente οὐδὲ add ἐϲτν b ut et x β 14-17 oὁδὲ τῆϲ- ἐϲκάφθαι om A. .add inmgA 14dλλo)αλλωνA. 17επαμφωμενA,ἐπ’ἅμφω μὲν ma, sed in ng m Sophiemus conieeit ἐπὰν φῶμεν, quod ex ng recepit b)
Δέδεικται ἄρα ὡϲ ἡ ὁμοφωνήϲαϲα γενικὴ τῇ κτητικῇ ἀντω νυμίᾳ περιγραφήϲεται τῆϲ κτητικῆϲ ϲυντάξεωϲ διὰ τὸ ἐπικρατεῖν τὴν φύϲει κτητικὴν ἀντωνυμίαν, ἰδίωμα ἔχουϲαν τὸ κτῆμα, ὃ οὐ μόνον διὰ τῆϲ γενικῆϲ νοεῖται, ἀλλὰ πολὺ πρότερον ἀπὸ τῆϲ εὐθείαϲ εἶχεν. ἡ γὰρ ἐν πρωτοτύποιϲ κτητικὴ ϲύνταξιϲ διὰ μιᾶϲ πτώϲεωϲ τὸ τοιοῦτον ἐπαγγέλλεται, ἢ τῆϲ γενικῆϲ μετατεθείϲηϲ καὶ τὰ τῆϲ κτήϲεωϲ ϲυμμετατίθεται. — [*](ἐμοῦ ἀγρῶν ite ad usus normam refugi, ut pronomen inclinetur (τῶν ἀγρῶν μου): quod si ft, possessivum pronomen exclutor.) [*](Aaαvκ. β 128. Ergo is gnetivus pronominis personalis, qui fonma et accentu cum pronomine possessivo congrωt, locum non habet in εigmifcands- possessfons, utpote repusus pronomine possessivo, cui vis possessiva inest nstuαa- et per omnes caeos, cum in primitiis haec vis genetivo propria sit, ite ut gene- tivο in aHium casum mutato simul sensus posseesivοs tcllatmr. - atque ne in-) [*](τssnε. er Ans. sxsu. I περ ~ potres quam. vide Adn. exeg. ad 46,9 hnins ed. - 1- 2 ὀρθοτονουμένηϲ substantivi vice fungituα, γενικῆϲ stπribntum est gεnetciscλ, cr 283, 7 - 9. 286, 25. ad γεν. ὀρθοτ. eubaudiendum πρωτοτύ- που. - Β τἡν κτητικὴν ϲύντοξιν τὴν τῆϲ κτητικῆϲ (pronominis possessivi) ϲύντ. - 4 ad γενικῆϲ rmrsus smbandi πρωτοτύπου. 7 B csta personaEe nro- nemem eendem βοεmem tπ gεmetpo αcfum m 3c poSsesepum, nm pofrt7 nom excludi ex omeractteme possessruα. - 2 τῆϲ -ϲυμμετατίθεται. au4 si genehεus απ α um cuam msfα4es es, stmaudl msfαfur (fmltur) semsss posseseoas.) [*](μns. emr., csοs. sos. 1m Abo. H post ἀγροῦ rasura unias litterae in A. καρπόϲ] καρ A , ποϲ add A ἤπερ] ειπερ Ame s, sed Sophianus in ng m cuarexit περ, quod bo ex ng recepit 1 - 2 ορθοτονουμενηϲ ultima vox est fol ξ6r A, in cuius paginae exremo interiore ng legitux ΑΜΑ2, unde librario nomen Anastasio fuisse collegit ~uttentag 4 κατ αλληλα A et post τ haboet α paene totum erasum | ὃ κατάλληλα κατα in exitu verens et αλληλα initio snb- sequenbis Ac, τα erasit et τ ante αλλ.add Α τῶν ἀγρῶν ipseA ex τῶν καρπων radendo corrigendoque fecit 6 ἐϲκάφθαι om A, add bo cum κἀπὶ A5 ~ post ωϲ in A. εἰ erasum Β περιγράφεται bo cum post ϲυντάξεωϲ in A. εlterum δία τὸ erasum 1 Β post κτημα rasura unias litterae in A | 10 ειχεν in A lineola inductum om bec. sobandiendum ἡ ἀντωνυμία τό κτῆμα l 12 ὴ] ἡ A, ἡ δὲ b ut cs γενικῆϲ μετατεθείϲηϲ] γενική ϲμετατεθειϲηϲ A, ηϲ ab A compendio seriptum, ab A Mtteris. Hekkero non liquebat, quid inter γενική et καί in A esset, ac revera ϲμετατεθειϲηϲ perdiffcile est legere: eo enim loco, qui in folio 36 recto respondet, (p 160, 14) litteras ab A scriptas A erasit et ονο- ματι exaravit, acciditque ut membδrana transmitteret atramentum correctionis iam is qui lacunas Aldinae in Sophiani exemplari ope A. codicis explevit (vel is, qui A librum desϲxibens eum codicem confecit, cuius ope illae lacunae ex- pletae sunt), pro μετατεθείϲηϲ temere posuit κτητικῆϲ ϲόνταξιϲ, quae verba in et b recepta sunt. HSchneider comm. 125, hac scriptura niens, volt scribi: ἡ δὲ τῆϲ κτητικῆϲ ϲύνταξιϲ κατὰ τὰ τῆϲ κτήϲεωϲ ϲυμμετατίθεται | κτίϲεωϲ A)
Ὁμολόγωϲ οὖν τῶν κτητικῶν ἁπάντοτε ἐπὶ κτῆμα φερο [*](163 b) μένων τὸ
Διὸ καὶ τὸ Ζηνοδότειον οὐ πάντωϲ ἄλογον, λέγω δ’ ἐπὶ τοῦ [*](elimatus quidem genetivus pronominis personalis possessivum vim heberet, si possessiva pronominaincHneri possent, nam ita haec pronomina omnem possessio- nis sigmifcationem occopavissent.) [*](Asevκ. β 124. Βi possessive pronomina semper ad rem, quae possidetur, itaqne ad nomen referuntur, patet ὀδυϲϲαμένοιο τεοῖο conαa regdlam dietum esse. nam pronomina cum verbis vel participiis construca debδent primitiva esse.) [*](Aaovκ. β 1ξξ. ltaque non prorsus contra regulam pugnat Eenodoti lecto ἀπὸ οὖ ἔϲχετο. nam defendi quidem ita potest, ut conferantur exempla usus genetivorum ἐμοῦ et ϲο9, ubi a praepositionibus pendentes cum verbis con-) [*](rasruκ xv Ans. exse. I ἡ ἐγιλινομένη γενικὴ πρωτότυποϲ. eadem attribu- torum collocatio e.g. etiam 146, 5 τὸ ϲυνερχόμενον ῥῆμα πληθυντικόν. - 4 gmeticus primitivi ἐμοῦ (ubi possessio signifcsnda erat) emtamt μormam pro- nomtnts possessvi et trenstsf ln feεmαm εncinαtαm. 6 διαληψόμεθα. de caus8 soloecismi agit 201,15seqq. -2-11 eft de pron. 108,27: εἰ αἰ κτητικαὶ οὐδέποτε ἐπὶ πρᾶγμα (i e. verbum) φέρονται, ϲαφὲϲ ὅτι ὡϲτὸ εὸδυϲϲαμένοιο τεοῖοα ἐπὶ πρᾶγμα φερόμενον Lλιγώρηταt δέονγὰρ γενικὴν παραλαμβάνειν,ῆτιϲκαὶἔπί πρᾶγμα φέρεται. et schol. A ad θ 28 (Ariston. 137 Ht ):ἐντεῦθεν ἕωϲ τοῦεπρόφρονι μυθέομαια(40) ὀθετοῦντοι ϲτίχοι ιγ , ὅτι ἐξ ὄλλων τόπων μετάκειται. καὶ ἐν τοῖϲ κατὰ μέροϲ δια- πίπτει, οὐκ ὀρθῶϲ χρώμενοϲ ταϲ λέξεϲιν, εὸδυϲϲαμένοιο τεοῖο3. τοῦτο γάρ ἐϲτι τοῦ ϲοῦ, θλει δὲ ὁ λόγοϲ ὸργιϲθέντοϲ ϲοῦ, ἀϲυνάρθρωϲ. et schol Toεnl.et V ad 8 37 (Ariston. ibidem, Aristarcb. Lndsichii l 288): τεοῖο, τοῦ ϲοῦ οὐδετέρωϲ, ὡϲ εἰ λέγοι ἔπεὶ τὰ ϲὰ οὕτωϲ πρὸϲ αὐτοὺϲ ἔχει. τεοῦ. ἀθετοῦϲιν οὐδὲ ἐν τῇ ζηνοδότου δὲ ἐφέρετο τὸ γὰρ τεοῖο ϲυγχεῖ τὸν λόγον. - 10 τῶν υμπαρεπομένων. vide Adn. cr. 12 πρόκειται: 159.23. - 12- 223,15 cfr de pron. 75, 26: εἰ αἰ ὁμοιοκατάληκτοι ἐν δευτέροιϲ προϲώποιϲ τἀϲ κατὰ τὸ πρῶτον ἀποβολῇ τοῦ ϲ τὰ) [*](Ans. omr., Sma scs. sca m Abo. H post προϲθείην in cfciitu versus δ erasit A et eandem litteram sequenti versui praescripsit | ἐγκλινομένη add hlig 2 post ειπερ in A καί erasum 1 4 εἰϲ τὴν ἐγκλιτικὴν add Lhlig β 8 post ὄλωνται in A τε, sed ab ipso A indnctαm ὀδυϲαμενοιο A. β 1θ posterius τῶν in mpunctis deetum,qnοrum auctorinterpretatnsessevidetnr:cumeseembms,qu4 emεlcuμmθ 37 condemanαfi sumt. sed fortasseτῶν ϲτίχωνpendetex ἀθετήϲει,etμτὰ τ.ϲτίχωνsigmfcsnt:praetreα etπtα,quαeetmtlraeμntin hoclecοetἀθετήϲειsεa- gantεr β 1d μετοχὰϲ γενικὰϲ b cum s, γενικαϲ μετοχαϲ A 1 13 oὁ ESehneider comm. 1025 iniuria deleri vult: nam revera non omnino abnorme censet Ap. ἀπὸ οὖ ἔϲχετο, sed ab Homerica tantum ent i discrepare (vide l. 10 pag. sub- sequentis) δ’ sb A oncis inclusum, δὲ b)
Ἔτι κἀκεῖναι αἱ γραφαὶ εἰϲ αὐτὸν ἀναφέρονται,
δέον πρὸϲ τὴν γραφὴν οὕτωϲ ἀντιθεῖναι, ὡϲ ἀδύνατον παραδέξαϲθαι ὀρθοτονουμένην ἀντωνυμίαν εἰϲ κτητικὴν ϲύνταξιν, ἀλλ’ ἢ [*](165 b) [*](genetivum primitivi scripsit pro genetivο possessivi (ἐμέο et ceo pro ἔμοῖο et co). Ht defendi possent quodammodo hee scripturae, quia non alienum est ab genetiis primitivorum ad possessionem refeαri, utpote in quos etiam conver- tantux pronomina possessiva atque eliis quoque locis homericis genetivns primi- tivi pro possessivo invenitur.) [*](Aaαvκ. β 127. Atreiciendae potius sunt ~enodoti lectiones, quia orthotonu- mena pronomina primitiva ad possessionem signifcandam non usurpentur, sed inclinata tantum ant possessive. quocirca recte se habδent ι 405 et similes ver-) [*](ρονται, ἰϲοδυναμοῦϲι ταϲ κτητικαῖϲ· διὸ καὶ ἀκωλύτωϲ τὰ κτητικὰ εἰϲ αὐτὰϲ ἀνα- λύεται. οὐ μὴν τὰ ζηνοδότεια παράλογα εμνῆϲαι πατρὸϲ ϲεῖο5 καὶ επατρὸϲ ἔμεῖο πατήρx· τῷ γὰρ αὐτῷ ἐνέχεται λόγῳ. προκριτέαι μέντοι αἰ κτητικαὶ γραφαί, καθότι αἰ γενικαὶ κτῆϲιν δηλοῦϲαι ἐγκεκλιμέναι θέλουοιν εἶναι, δοῦλόϲ μου, οκοϲ ὑμῶν, αἰ δὲ ὀρθοτονούμεναι οὕ. atqne Didymus in schol. Tοsrl. et V ad ~ 486 (Ι 503 in Ludsicbii Aristarcho): μνῆϲαι πατρὸϲ ϲϲο Eηνόδοτοϲ ϲεῖο, κακῶϲ. et in schol. A ad Β 118 (p 370 Lndv.): πατρὸϲ ἔμοῖo πατήρ οὕτωϲ Ἀρί- ϲταρχοϲ· ζηνόδοτοϲ δὲ ἐμεῖο, οὐκ ὀρθῶϲ.) [*](τxsτκ. er Ans. axso ξ et 4 γενικὰϲ, scil τῶν πρωτοτύπων. - 4 ἔφαμεν: 152,1. - 7 oΕ2r165, 7 cum Adn. ex. 8 cr 165.21. 166,17. 9 efΕ 165,4. - 10 cfr 1e5.22 et ie6,22 cum Adn. exeg. - 11 παρὰ. v. Adn. cr. 14 δέον. sequitur sententia flia verbis lin. 2 ἔϲτι πωϲ ϲυνηγορῆϲαι opposita, quam quia Apoonins proboat, in Arg. scripsimus: At pous.) [*](Ans. mr., usca. scs. Ab. 1 γενικxϲ] γ om A, add A 2 ἀνv vocis vi A~ in res sex. atque etiam τῶν et subsequens κ erasit, hanc aufem litteram redintegrait. articulum om b β 2- 4 καὶ ἔϲτι -~τῆμα φέρεϲθαι] A in ng siam. eamque vεlde co1ruptam huius loci lectionem adscripsit: καὶ ἐϲτι πωϲ απεμφαῖνον ταιϲ γενικαιϲ αυτον κεχρῆϲθαι πρωτοτύποιϲ αντι κτητικῶν, ubi pro ϲυνηγορῆϲαι-- φέρεϲθαι irrepsit repetitio verborum antecedentium |2 πωϲ] πῶϲ 5 | ϲυνη- γοριϲαι β Β ἀπεμφαῖνον] 1n A. ex ω rasura correctum 1 B ἔτι bd, ὅτι A. eπεχουϲαι in ras A 6 post λόγον erasum videtur sltαum επεχουϲαι in A. 8 πύϲει] υ in ras duarum litterarum A 8 ε] in codd. Βomeri, sed εἰ ex- hibet A etiam 165, 4 et de pron. 108, 9 | τι ϲευ A. ( 11 κατὰ Hilgard, παρὰ Ab 12 μετατιθειεν A)
«Οὐχὶ οὖν ὀρθοτονεῖται τὸ
Οὐ μὴν τοιαύτη πρόφαϲίϲ ἐϲτιν ἐπὶ τῆϲ Ζηνοδοτείου γραφῆϲ τοῦ παραδέξαϲθαι τὴν ἐμεῖο, καθὸ κυριωτέρα λέξιϲ, λέγω ἡ κτητικὴ ἀντωνυμία, δυναμένη καὶ ἕνεκα μέτρου καὶ ἕνεκα λόγου παραλαμβάνεϲθαι, [*](167 b) πρὸϲ οὐδὲν χρειῶδεϲ μετετίθετο. καὶ γὰρ ἐν τῷ καθόλου τὸ ποιοῦν ἀκαταλληλίαν οὐκ ἄλλο τί ἐϲτιν ἢ κυριωτέρου ϲχήματοϲ παρεκτροπὴ κατὰ τὴν αὐτῷ ἐπιβάλλουϲαν ϲύνταξιν. —
Ἐπεὶ οὖν προήλθομεν εἰϲ τὰϲ ἀντωνυμικὰϲ γραφὰϲ τοῦ [*](Excursus de duali pronominis prosonalis III personae et de scriptura σφωι in II. A s.) Ζηνοδότου, οὐ παρέλκει καὶ περὶ τοῦ
Ἀλλ’ ἔϲτι γε καὶ ὑπὲρ τῆϲ παραδεδομένηϲ γραφῆϲ ἐκεῖνο φάναι, 1. ὡϲ μᾶλλον κατώρθωται, ἵνα μὴ ἡ αὐτὴ οὖϲα φωνὴ παρὰ τὴν ἔγκλιϲιν προϲώπου μεταβατικὴ γίγνηται, ὅπερ οὐκ ἔϲτιν ἐπινοῆϲαι ἐν ἀντωνυμίαιϲ παρεπόμενον· αὐτὸ γὰρ μόνον ἀνίεται τὰ πρόϲωπα καὶ ἐπιτείνεται, οὐ μὴν ἐναλλάϲϲεται. — 2. τά τε ὁμοιοκατάληκτα κατὰ τρίτα πρόϲωπα οὔποτε ϲυνάρχεται, ἡμῶν -ὑμῶν -ϲφῶν, ἐμέ -ϲέ -ἕ, καὶ ἐπὶ τῶν ἄλλων ὁ αὐτὸϲ λόγοϲ. ἀϲύϲτατον οὖν καὶ ϲυνάρξαϲθαι καὶ ϲυλλῆξαι τὴν κατὰ τὸ τρίτον τῷ δευτέρῳ, καὶ δῆλον ὅτι, εἰ τὰ ὁμοιοκατάληκτα οὐ ϲυνήρξατο, οὐδὲ τὰ ϲυναρξάμενα λήξεωϲ τῆϲ αὐτῆϲ τεύξεται. κατὰ [*](169 s) τοῦτο οὖν ἡ ϲφωέ κατώρθωται. — 3. κἀκεῖνο δὲ δείκνυται, ὡϲ ἐν μὲν ῥήμαϲιν τὰ δεύτερα πρόϲωπα πρὸϲ τὰ τρίτα ϲυμπάθειαν ἔχει, καὶ περιϲϲὸν εἰϲ τὸ τοιοῦτο παρατίθεϲθαι· ἐν μέντοι ἀντωνυμίαιϲ τὸ πρῶτον πρὸϲ τὸ δεύτερον, τῶν τρίτων ἔϲθ᾿ ὅτε καὶ ἐκλειπόντων καὶ πλεοναζόντων καὶ ἐν ἰδίοιϲ θέμαϲι καταγινομένων, ὡϲ ἡ ἐκεῖνοϲ, ἡ οὗτοϲ, ἡ μίν, ἄλλαι πλεῖϲται· οὔϲηϲ γε μὴν τῆϲ κατὰ τὸ πρῶτον καὶ δεύτερον δυϊκῆϲ εὐθείαϲ οὐ πάντωϲ καὶ κατὰ τὸ τρίτον ϲυνυπάρχει· ϲυνθέτων γινομένων πληθυντικῶν κατὰ τὸ τρίτον οὐ ϲυνυπάρχει καὶ κατὰ τὸ [*](169 b) πρῶτον καὶ δεύτερον· ἔϲτι πλεῖϲτα παραθέϲθαι. οὐκ ἄρα κατηνάγκαϲται [*](ARGVM. § 131. Sed ad vulgatam scripturam quae est ϲφωε defendendam haec dicere licet: 1. non solet tenore tentum mutato pronomen transire in aliam personam. — 2. sicut pronomina, quae eadem terminatione utuntur, diversa inita habent, ita necesse est pronomina, quae eodem initio utuntur, diversas terminationes habere. —3. similitudo intercedere solet inter pronomina primae et secendae personae, non intercedere inter has personas et tertiam, quae caret nominstivo duali, quem prima et secunda habent, et hebet composita plurativa, quibus carent prima et secunda (ἑαυτῶν κτλ.).) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 2. παρὰ, propter. — 3 προϲώπου ab μεταβατικὴ pendet: personam mutans. cfr de pron. 89, 28. — 5 ἐπιτείνεται persons, si ἐμοῦ loquimur; sin μου, ἀνίεται cfr 97, 16 seqq. ad ἐπτείνεται, 125, 8 ad ἀνίεται. — 10 δείκνυται: haud dubie in rhematico. — 11 ϲυμπάθεια. cfr Adn. ex. ad 42, 4 huius ed. — 13 ἐκλειπόντων. deest nominativus dualis atque κατὰ τὴν χρῆϲιν etiam singularis. vide de pron. 88,18. 56.12. — 14 πλεοναζόντων, quia non uno pronomine, sed pluribus tertiae personae significantur. —14 ἐν ἰδίοιϲ θέμαϲι. cfr Adn. ex. ad 65, 2 huius ed.) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 3 ἐπινοῆϲαι] ινο in ras hebet A atqne inter η et ϲαι rasuram trium fere litterarum || 4 αὐτὸ b ex recepit, ουτῶ A | ανειται A, ἀνίεται b cum Sophiano || 5 εναλαϲϲεται A | post ὁμοιοκατάληκτα rasura sex fere litterarum in A. | κατα τριτα A, κατὰ τὰ τρία b cum Dudithio, sed ante Dud. iam Soph. || 6 κἀπὶ A2b 7 ϲυνληξαι A. || 10 ϲφῶε A1, corr A || 11 ἔχει] ει in ras A2 et post ἔχει trium fere litterarum rasura (A1 videtur εχουϲιν scripsisse) || 12 εἰϲ om A, add b ac iam Ellebode || 13 εκλειπότων A || 14 ουτωϲ A. || 15 μιν rasura factum ex μην in A || 16—17 ϲυνθέτων —ϲυνυπάρχει om A1, add in mg A2 || 18 κατηναγκαϲθαι A)
Ϲαφέϲ ἐϲτιν ὡϲ τὰ ϲυνηγοροῦντα τῇ ϲφωέ ἀντωνυμίᾳ μάχεται τῇ κατὰ τὸ τρίτον ϲφωίν. ὑπὲρ ἧϲ ἐκεῖνο ἔϲτιν φάναι, ὡϲ ἀϲύϲτατον ταύτην δοτικὴν οὖϲαν ἐκϲτῆναι τοῦ ἰδιώματοϲ, λέγω τῆϲ τοῦ ι γραφῆϲ μετὰ τοῦ ν, ὅτι δυϊκὴ δοτική. — καὶ εἰ τἀκριβέϲ τιϲ ἐπιϲτήϲειεν, εἴϲεται ὡϲ ἐπὶ τοῦ δευτέρου προϲώπου δυϊκαὶ δεόντωϲ ἐξέλιπον, αἱ δὲ τοῦ τρίτου δεόντωϲ καὶ εἰϲ τὸ δεύτερον μετατιθέμεναί εἰϲιν, εἴγε πᾶϲα ἀντωνυμία διὰ τοῦ ϲφ ἐκφερομένη μόνωϲ τρίτου ἐϲτὶν προϲώπου, ϲφέαϲϲφίϲι -ϲφέτεροϲ -ϲφόϲ. — καὶ οὕτω καὶ τὰ τῆϲ τάϲεωϲ ὥϲτε τὰ μὲν τῆϲ ὀρθῆϲ τάϲεωϲ μετατεθῆναι εἰϲ τὸ δεύτερον, τάχα οὐκ ἀπιθάνωϲ, ἐπεὶ τὰ δεύτερα ὑπὸ δέῖξίν ἐϲτιν ᾗ ϲυντρέχει ἡ ὀρθὴ τάϲιϲ· [*](170s) τὰ μέντοι κατὰ τὸ τρίτον ἀποϲτάντα τῆϲ δείξεωϲ εὐθέτιϲται εἰϲ ἔγκλιϲιν. διὰ τοῦτο καὶ μοναδικαὶ τρίτου προϲώπου ἐγκλιτικαὶ ἐπενοήθηϲαν, ἡ ϲφέ, ἡ μίν. — οὐ μέντοι ἀπεμφαῖνον τὴν ϲφωέ ἀντωνυμίαν διὰ τοῦ ε λέγεϲθαι, ϲυνεκδραμοῦϲαν τῇ ἑνικῇ αἰτιατικῇ πτώϲει.
[*](De diversis quas Trypho putabat ἐμαυτοῦ pronominis compositionibus.)Ἀκολούθωϲ ῥητέον καὶ περὶ τῆϲ ἐμαυτοῦ, ἣ καὶ ϲυντεθεῖϲα, [*](c. LXXIII.) καθά φηϲι Τρύφων {p 29 Vels.}, τὴν αὐτὴν ἔχει ἀμφιβολίαν ἐκ κτητικῆϲ [*](ARGVM. § 132. Eadem, quibus ϲφωέ defenditur, contra dativum ϲφωίν pugnare petet, pro quo tamen dici licet. dativum dualis numeri non potuisse non in ιν exire. — ac verum si quaerimus, apparet formas dualis numeri tertiae personae in secundam personam translatas esse, quoniam secundae personae numerus dualis deerat. — qua in translatione tenores inter secundam et tertiam ita. distributi sunt, ut rectus tenor daretur secundae, inclinatus tertiae. — ϲφωέ autem, non ϲφωί haud inepte dicitur ad similitudinem accusativi singularis ἕ.) [*](ARGVM. 133. Post hanc digressionem dicendum est de ἐμαυτοῦ genetivo,) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 14 μοναδικαὶ ἐγκλιτικαί, voces quae inclinato tentum accentur pronuntiantur. — 17 seqq. de pron. 68, 10: οὐδὲ ϲυγκαταθετέον Τρύφωνι φάϲκοντ, «ἐν οἶϲ ἄρθρον προϲλαμβάνει ἡ γενική, καὶ ἐν οἶϲ κτῆμα ϲημαίνει, ἐν τούτοιϲ ὁμόλογοϲ ἡ ϲύνθείϲ ἐϲτιν ὡϲ ἐκ τῆϲ ἐμοῦ κτητικῆϲ τὴν ϲύνθεϲιν ἐποιήϲατο· ἐν οἶϲ δὲ οὐκέτι, ἀπὸ τῆϲ ἐμοῦ, ἥ τιϲ πρωτότυπόϲ ἐϲτιν». — 18 τὴν αὐτὴν. cogitando supplendum est τῇ ἐμοῦ: etiam in composito ἐμαυτοῦ idem observare licet quod in simplici ἐμοῦ. de huius ambiguitate egit 158, 6 seqq.) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 1 prius οὔτε] ε in res A2 | η in res A2 | post πρῶτον addi vult Stadtmueller καὶ δεύτερον, quod mente supplendum est post νωι in A rasura quinque fere litterarum et ἡ in hac rasura scriptum ab A2. Stadmueller post νῶι adici iussit καὶ ϲφῶι, quae in A. erasa esse coniecit. nos putamus hoc non minos mente suppleri posse quem καὶ δεύτερον post πρῶτον 3 ϲφῶε A1, corr A || 4 ϲφῶϊν b || 5 ουϲαν in ras A2 ἐκϲτῆναι] ϲτ redintegravit A2 || 6 τακριβωϲ A1, corr A2 | τιϲ ἐπιϲτήϲειεν] fol 38v A || 7 δεόντωϲ] ωϲ in ras A; adverbium post τρίτου traiecit Uhlig || 10 ϲφιϲι ex ϲφηϲ rasura factum in A | καὶ τὰ b ut m* s, και κατα A. || 14 ante τρίτου add τοῦ b, μόνωϲ αἱ τοῦ pro μοναδικαὶ voluit Sophianus || 15 μέντοι] alteram syllabam in. ras A | ϲφῶε A1, corr A 16 ἑνικῇ quod cum ἴϲωϲ legitur in mg m* et Dudithio ascribitur in mg s, recepit b δυικη A || 18 καθα A1, καθώϲ A2b | ἀμφιβολίαν RSohneide conl. 158, 25 et 28. 160, 27, ἀκολουθίαν A b, cuius corruptelae)
Πρόκειται ὅτι ἑκάϲτη τῶν κτητικῶν ἀντωνυμιῶν ἄρθρον ἐπιπαραδέχεται ὁμοιόπτωτον καὶ ἰϲάριθμον γένουϲ τε τοῦ αὐτοῦ· πῶϲ οὖν [*](171 s) ἔγκειται ἡ κτητικὴ ἀδιαφόρωϲ ϲυνόντων τῶν ἄρθρων, τὸν ἐμαυτοῦ, τοὺϲ ἐμαυτοῦ, τὰϲ ἐμαυτοῦ, καὶ ἅπαντα ϲχεδὸν τὰ γένη μετὰ τῶν ϲυνόντων διαφόρων ἀριθμῶν; εἰ δὲ αἱ γενικαὶ ἐπὶ κτῆμα φερόμεναι διαφόρων κτημάτων εἰϲὶν δεκτικαί, πῶϲ οὐχὶ γενική ἐϲτιν ἡ ἐγκειμένη ἤπερ κτητικὴ ἀντωνυμία;
ἀλλ’ εἰ, καθὸ ἄρθρον προϲέλαβεν, ἡ [*](in quo Trypho censet eandem ambiguitatem inesse atque in ἐμοῦ: nam αὐτοῦ modo cum ἐμοῦ primitivo compositum esse, ubi a articulus additus non sit, modo cum ἐμοῦ possessivo, nbi articulus accesserit. at ἐμοῦ possessivum numquam. inesse in ἐμαυτοῦ demonstrari licet indidem, unde Τrypho contrariam opinionem. repetivit. ac primum ex ipsis articulis res apparet.) [*](ARGVM. § 134. Articuli possessivis pronominibus adiuncti eundem casum. et numerum idemque genus habent. ἐμαυτοῦ vero cum omnibus articuli formis coniungitur.) [*](ARGVM. § 135. deinde si ex addito articulo colligi potest, ἐμαυτοῦ compositum) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 6 ἐξαίρετα, propria possessivi pronominis — 9 Πρόκειται: de pron. 68, 21, ubi legimus: καὶ ἐκ τῶν παρατιθεμένων ἄρθρων ἐνὸν πιϲτώϲαϲθαι, ἐν οἶϲ πάλϲιν γενικῇ μὲν κτῆϲν ϲημαινούϲῃ ἀδιάφορα τὰ ἄρθρα, κτητικῇ δὲ ἀντωνυμίᾳ ὀνόματι ὁμοιόϲχημα παρατίθεται· . . . ἐν οἶϲ οὖν πάλιν ἀδιάφορα τὸ ἄρθρα, τοὺϲ ἐμαυτοῦ καὶ τὰϲ ἐμαυτοῦ, ἐν τούτοιϲ τῆϲ γενικῆϲ ἡ κτῆϲιϲ. — 9 —p 233, 16 vide Adn. ex. ad finem § 137. — 12 ϲχεδὸν modeste affirmat, ut 201,26. — 13 14 γενικαὶ et γενικὴ, sci primitivi pronominis. — 15 ἤπερ potius quam. cfr Adn. exeg. ad 46, 9 huius ed.) [*](origo fortasse ex ἀκολούθωϲ repetenda est. Stadmueller putabat traditam lectionem servandam esse: compositum pronomen sequitur analogiam pronominis a quo ductum est. Ellebode ci. inter Τρύφων et τὴν inserendum esse οὐ ἐκ κτητικῆϲ] εκκτη in res A2, quae manus etiam ϲ add) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 1 οεται A1, corr A || 2 post ἀκούω add ϲαυτοῦ ἀκούω A2 mg || 6 ἐξαίρετα] αι in ras A2 || 7 ἀποδεῖξαι ὡc b cum s, ἀποδεῖξαι m* et in mg ὡϲ ab Sophiano, αποδειξεωϲ A. || 10 ομοιωπτωτον A. 11 τον A, τῷ b || 12 τὰϲ ἐμαυτοῦ om A1, add supra A2. aptius esset ταῖϲ ἐμαυτοῦ, ut etiam casu hoc exemplun differret ab antecedentibus. τῶν ἐμαυτοῦ b καὶ ἅπαντα] καθ’ ἅπαντα maluit Stadtmueller || 14 διαφόρων κτημάτων. Ellebode: ἴϲωϲ ἀδιαφόρων. quod patet eum ita interpretatum esse: κτημάτων omninum casuum, generum, numerorum sine ullo discrimine. vide And. ex. ad 218,15 huius ed post οὐχὶ rasura unius litterae in A || 15 ἤπερ] ειπερ A | ante κτητικὴ add ἡ b cum sm* | ἀλλ’ εἰ b cum sm*, αλλη A | post καθὸ add τὸ A2 | προϲέλαβεν sic divisit A inter duos versus: προϲ—ελαβεν, προ—ϲελαβεν corr A2)
Ἀλλ’ εἰ, καθὸ ἐπὶ κτῆμα φέρεται, ἡ κτητικὴ ἔγκειται, οὐδὲν κωλύει καὶ πᾶϲαν γενικὴν παντὸϲ πτωτικοῦ ἐπὶ κτῆμα φερομένην κτητικὴν καλεῖν ἀντὶ γενικῆϲ. καθὸ οὖν γενική ἐϲτιν ἡ ἐμαυτοῦ, παρεδέξατο καὶ κτῆϲιν· καὶ δῆλον ὡϲ τῆϲ πτώϲεώϲ ἐϲτιν ἡ ϲύνταξιϲ, οὐχὶ τῆϲ ϲυνθέϲεωϲ. μετελθοῦϲα γοῦν εἰϲ αἰτιατικὴν ἢ δοτικὴν κτήματόϲ ἐϲτιν ἀπαράδεκτοϲ, ὅπερ ἐπὶ τῶν κτητικῶϲ παρηγμένων οὐκ ἐνὸν ἐπινοῆϲαι· κατὰ γὰρ πᾶϲαν πτῶϲιν τῆϲ κτητικῆϲ παραγωγῆϲ [*](172 s) ἐγκειμένη ϲύνεϲτιν ἡ κτητικὴ ϲύνταξιϲ, ἐμόϲ -ἐμοῦ -ἐμῷ -ἐμόν, Ἀριϲτάρχειοϲ -Ἀριϲταρχείου -Ἀριϲταρχείῳ. καὶ ἐν μὲν τῷ οὐδὲν ὑπακούεται κατὰ κτῆϲιν, οὐδὲ μὴν ἐν τῷ Ἀρίϲταρχον, ἔν γε μὴν τῇ Ἀριϲτάρχου γενικῇ. ὁ αὐτὸϲ λόγοϲ καὶ ἐπὶ τῆϲ ἐγώ καὶ ἐμέ· πάλιν γὰρ ἐν γενικῇ μόνῃ τῇ [ἐ]μοῦ, οἶκόϲ μου, φίλοϲ μου. ὅπερ παρακολουθεῖ [*](esse ex possessivo pronomine et αὐτοῦ, non minus licet μου encliticum pro possessivo habere, ubi articulus accedit, quod absurdum est.) [*](ARGM. § 136, Nec magis eam ob causam credendum est ἐμόϲ possessivi genetivum in τοῦ ἐμαυτοῦ φίλου et similibus inesse, quia ἐμαυτοῦ ibi possessionem significat. etenim baec est genetivi vis, non pronominis possesnivi, quod perperam putatur cum αὐτοῦ compositum esse. res extemplo patebit, si pro genetivo accusativum ἐμαυτόν vel dativum ἐμουτῷ posueris. possessivorum autem pronominum et nominum omnes casus possessionem denotant (sic etiam in Κόρακοϲ πέτρα et ὑὸϲ κύαμοϲ genetivus possessionem significat, itaque possessiva notio tolleretur, si pro Κόρακοϲ vel ὑόϲ alius casus poneretur; contra in Νέα πόλιϲ et in similibus duorum nominum coniunctionibus utrumque per omnes casus flectere licet.)) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 4 cfr de pron 68, 2: ἐμαυτοῦ δούλῳ διελεξάμην . . . ἐν οἶϲ καὶ τὸ ἄρθρον προϲτίθεται, οὐκ αὐτῆϲ ὄν (scil τῆϲ ἀντωυμίαϲ) . . . τοῦ δὲ κτήματοϲ. — 16 —17 πάλιν —τῇ μοῦ, scil ὑπακούεταί τι κατὰ κτῆϲιν additur aliquid, quod possidetur.) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 1 κολυει A1, corr A2 |ϲυναρ A1, supplevit A2 | ἐκδέχεϲθαι] fol 39 A || 3 τοιοῦτον] ν erasum in A | τὸ διὸ] τ scripsit A1, δια in ras A2 || 4 εκδεξαϲ—θαι divisit A1, corr A || 6 ᾠκείωται] οικειωται A, cfr adnot. criticam ad 1. de pron. 54,21 et 1. de coni. 221, 6 || 11 post παρηγμένων add ϲυντεθειμένων A2, quae leguntur etiam in m*, sed ab Ellebodio punctis ut spuria notata sunt recte nam etiamsi fortasse possint κτητικῶϲ ϲυντεθειμένα appellari Ἑλλήϲποντοϲ, Διόϲκοροϲ, similia, tamen de talibus dicere non licet quod de ἐμόϲ, Ἀριϲτάρχειοϲ: assumere ea posse etiam in nominativo, dativo, accusativo nomen alicuius rei quae possidetur || 13 post ἐγκειμένη una littera erasa in A | ϲυνεϲτι A || 14 interciditne Ἀριϲτάρχειον? | τῷ] το A. 17 μονη τη A et post τη una littera (ϲ?) erasa | ἐμοῦ A b, ἐ deleri iussit RSehneidex comm. p. 94*, quia diserte negavit Ap. bisyllabam formam usurpari posse cum nomine coniunctam ad significandum possessorem)
Ἔτι εἴπερ ἡ κτητικὴ ἐνέκειτο ἐν τῷ ἐμαυτοῦ, κἂν ἐπεδέχετό ποτε τὸ ϲχῆμα διϲϲὰϲ κτήϲειϲ, μίαν μὲν τὴν ἐγκειμένην ἐν τοῖϲ κτητικοῖϲ, ὥϲπερ καὶ ἡ ἐμόϲ ἔχει καὶ. ἡ ἐμόν, ἑτέραν δὲ τὴν ἐκ τῆϲ γενικῆϲ ἐγγινομένην, καθὸ ἔϲτιν ἐπινοῆϲαι καὶ ἐπὶ τῶν ἄλλων κτητικῶν, Ἀριϲταρχείου ἀγροῦ πρόϲοδοϲ, κτῆμα γὰρ καὶ ὁ ἀγρὸϲ καὶ ἡ πρόϲοδοϲ (ἁπλῆ γὰρ νοεῖται ἡ ἐκ γενικῆϲ κτῆϲιϲ, Ἀριϲτάρχου ἀγρόϲ, Ἀριϲτάρχου πρόϲοδοϲ). καὶ πάλιν ἐπὶ τῆϲ κτητικῆϲ ἀντωνυμίαϲ, ἐμὸϲ ἀγρόϲ, τοῦ ἐμοῦ ἀγροῦ πρόϲοδοϲ· [*](173 s) κτῆμα γὰρ καὶ ὁ ἀγρὸϲ καὶ ἡ πρόϲοδοϲ. οὐ δὴ ἐπὶ τοῦ ἐμαυτοῦ διϲϲή ποτε κτῆϲιϲ νοεῖται, ἀλλὰ μία ἁπάντοτε.
[*](ARGVM. § 137. Deindo si revera in τοῦ ἐμαυτοῦ φίλου et similibus inesset genetivus pronominis possessivi cum αὐτοῦ coniunctus, duas possessiones ibi pronomen compositum significaret, alteram ipso possessivo, genetivo alteram. at numquam duplex possessio in ἐμαυτοῦ cogitatur.)[*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 2 — 7 cfr infra 292,20—25 et Priscian. XVI § 132 175,6 H.: nec mirum tantam uim in possessionibus habere genetivos, cum in compositis quoque immobilis maneat idem casus, ne, si declinetur, significatio quoque eius evanescat, ut tribunusplebis, plebisscitum, senatusconsultum. — 4 Od. v 408: πὰρ Κόρακοϲ πέτρῃ. — 5 μοναδικῶϲ ad κατὰ τὴν ϲ. εὐθεῖαν referendum: nominativum tantum flectere licet. — 7 ἄϲημα—γίνεται. no iam significatur, de qua re sermo sit. —7 — 16 cfr de pron. 68, 28: ὅτε μὲν γενικὴ κτητικῆϲ (v. RSehneideri comm. 94) τινοϲ κτῆϲιν δηλοῖ, δύο κτήματα νοεῖται, καὶ φαίνεται ὅτι τὸ μὲν τῆϲ κτητικῆϲ ἐϲτι λέξεωϲ, τὸ δὲ ἕτερον τῆϲ γενικῆϲ, ὡϲ εἰ ἔλεγε τοῦ ἐμοῦ ἀγροῦ καρπόϲ, τοῦ ἐμοῦ δούλου παῖδα ἔτυψα. εἴπερ οὖν ἡ ϲύνθεϲιϲ ἐν κτητικῇ, κἂν δύο κτήϲειϲ ἐνοοῦντο ἐν τῷ ἐμαυτοῦ δοῦλον ἔπαιϲα. μία δὲ ἐϲτι· μετάξαντεϲ γοῦν εἰϲ τὴν ἐγκεκλιμένην φαμὲν δοῦλόν μου ἔπαιϲα. — 16 ad §§ 134—137 vel ad 1. de pron. 68. 10—69,5 referenda videntur quae Heliodor. ad Dionys. Thr. 89,23 Hilg. scribit: ἰϲτέον ὅτι οὐκ ἀπὸ τῆϲ ἐμοῦ κτητκῆϲ ἀντωνυμίαϲ ἐγένετο ἡ ἐμαυτοῦ ϲύνθετοϲ ἀντωνυμία· διὰ τίνα τεχνικὴν αἰτίαν, μαθηϲόμεθα προϲέχοντεϲ ταῖϲ βιωφελέϲι τέχναιϲ τῶν μεγάλων τεχνογράφων Ἡρωδιανοῦ καὶ Ἀπολλωνίου.)[*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 2 post τοιουτο in A ν erasum posterius τὸ add b ut m* mg et νέα b 3 ακολυτον A1, corr A 4 κόρακοϲ b | ὑὸϲ υϊὸϲ A, punctis ab A2 additis || 7 post ὄϲημα rasura unius litterae in A. 8 τῷ] τῇ b cum || 10 ἐκ τῆϲ γενικῆϲ Uhlig, ἐν τοῖϲ κτητικοῖϲ A2 in ras et bsm*, quae tamen rasura vestigia γενικηϲ vocis ab A1 scriptae reliquit. ἐν τοῖϲ κτητκοῖϲ ex antecedentibus repeitum est || || 12 posterius γὰρ paene erssum in A. sequitur rasura unius litterae, deinde νοειται η εκ γ in rasura, sed non minus ab A1 scripta quam ενικηϲ et q. s. A2 nihil nisi redintegravit nonnullos ductus 13 pro priore Ἀριϲτάρχου A1 αριϲταρχειου, corr A2 || 14—15 αγρου προϲοδοϲ ου δη A1, προϲο κτημα γαρ καὶ αγροϲ καὶ A2 add in mg, quas habent bs, sed προϲοδου genetivo in nominativum mutato et a articulo ἡ post ἀγρὸϲ καὶ addito)Τοῦτό γε δὴ ἀπεδείχθη ἐπὶ τῆϲ γενικῆϲ, ἐμαυτοῦ ἀγρὸν [*](Nomina pronominum compositorum noninveniuntur, neque magis compositorum genetivi possessivi cum nominativo aliam personam significante.) ἔϲκαψα, ἐμαυτοῦ φίλῳ ἀνεθέμην· τὴν μέντοι τῶν τοιούτων γενι- [*](c. XXIV.) κῶν εὐθεῖαν οὐκ ἔϲτιν εὑρεῖν οὔτε ἐν λόγῳ οὔτε ἐν χρήϲει δυναμένην ϲυνίϲταϲθαι, οὐ καθάπερ ἄλλα ἀτριβῆ ϲχήματα (ἐν ἀγνοίᾳ γὰρ τοῦ λόγου τινὲϲ γενόμενοι ὡϲ ἀτριβεῖϲ τὰϲ τοιαύταϲ εὐθείαϲ παραδέξονται), οὐδὲ μὴν ἐν ϲυντάξει τῇ κατ’ εὐθεῖαν, εἴγε οὐ ῥητὸν τὸ ἐμαυτόϲ ἢ ϲαυτόϲ, ἀλλ’ οὐδὲ ἡ τοιαύτη ϲύνταξιϲ, ἐμαυτοῦ δοῦλοϲ ἔτυψεν, ἢ ἐμαυτοῦ δοῦλοϲ ἔτυψα, τῆϲ ἀϲυνθέτου γενικῆϲ τὴν ϲύνταξιν τῆϲ εὐθείαϲ παραδεχομένηϲ ὁμοίωϲ ἁπάϲαιϲ γενικαῖϲ, ὡϲ ἐν τῷ ὁ δοῦλόϲ [*](173 b) μου ἔτυψεν.
καὶ ϲυμφανὲϲ ὅτι οὐχ ἡ πτῶϲίϲ ἐϲτιν ἡ ἀπαράδεκτοϲ, τὸ δὲ ἐν αὐτῇ γενόμενον ϲχῆμα ϲύνθετον, ὅπερ ἐπενοήθη εἰϲ διάκριϲιν τῆϲ ἐκ προϲώπου γενομένηϲ διαθέϲεωϲ εἰϲ τὸ αὐτὸ πρόϲωπον. ὁ γὰρ οὕτω λέγων, ἐμαυτὸν ἔτυψα, διάθεϲιν ὁμολογεῖ τὴν ἐξ αὑτοῦ γενομένην εἰϲ αὑτόν, ὡϲ εἰ καὶ ἔλεγεν οὕτωϲ, ἐγὼ ἐμὲ αὐτὸν ἔτυψα. τοῦ οὖν ῥήματοϲ ϲυνόντοϲ τῇ πλαγίᾳ πτώϲει κατὰ τὸ αὐτὸ ἀνέφικτον ἦν τι ἕτερον πρόϲωπον ἐν εὐθείᾳ πτώϲει ἐπινοῆϲαι, οὐ [*](174 s) λέγω κατ’ αἰτιατικὴν ἢ δοτικήν· οὐδὲ γὰρ αὗταί τι ἔξωθεν πρόϲωπον ἐπιζητοῦϲιν· ἡ μέντοι ἐπὶ κτῆμα φερομένη γενική, πρόϲωπον ἔχουϲα [*](ARGVM. § 138. Nominativi pronominum compositorum nec exstant et rationi repugnant; neque magis genetivi possessivi compositorum cum nominativis alias personas notantibus coniuncti inveniuntur, sed simulicium tentum genetivi.) [*](ARGVM. § 139. cuius rei causa non in casu genetivo posita est, sed in figura composite. nam compositum pronomen excogitatum est, ut ibi tantum nsurparetur, ubi verbum de eadem persona praedicatur quam pronomen denotat. atqne cum accusativo aut dativo pronominis reflexivi nominativum alterius personae numquam coniungi per se patet, quia accusativus aut dativus numquam. flagitat ut alterius personae notatio addatur; sed genetivus possessivus semper) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 4—5 οὐ καθάπερ—παραδέξονται. aliae formae inusitatae tantum dici possunt, in quo numero fortasse nonnullos ἐμαυτόϲ ϲαυτόϲ ἐαυτόϲ posituros esse Ap. putat. — 6 οὐδὲ μὴν —εὐθεῖαν, scil τὴν ἐμαυτοῦ ἔϲτιν εὑρεῖν. neque potes ἐμαυτοῦ inven niri cum nominativo (alterius personae) conniunctum. — 7 οὐδὲ ἡ τ. ϲύνταξιϲ, scil ῥητή ἐϲτιν. — 16— 18 οὐ λέγω —ἐπιζητοῦϲιν. non loquimur de accusativo vel dativo, quia his casibus non adiungitur alius casus, ut adiungi debet genetivo possessivo. — 18 seqq. cfr de pron. 69, 7: τῇ ἐμωυτοῦ οὔποτε εὐθεῖα ϲυντάϲϲεται. τὸ δ’ αἴτιον προῦπτον. αἱ γὰρ ϲύνθετοι τῶν ἀντωνυμιῶν) [*](ADN. CRIT., DISCR. scr. IN Ab. 1 τοῦτό γε Uhlig, τοῦτο γὰρ Ab | ἐμαυτοῦ] fol 39v A, ante ἐμαυτοῦ rasura trium litterarum || 2 post ἀνεθέμην punctum posuit b cum | τὴν] τῆι A, sed ι in ras ab A2, quae manus etiam circumflexum addidit || 7 ἢ ῆ A, om b cum || 8 δοῦλοϲ ἔτυψα] δοῦλοι ἔτυψαν ci. Schoemann*; sed cfr infra 174,1 || 10 inter ετυψεν et και in A rasura novem litterarum, quarum septem, και εδον, etiamnunc dispiciuntur auctore Guttentagio, qui εδον complet in ϲχεδὸν | posterius ἡ om A1, add A || 12 γενομένηϲ] o in A ex α factum |τὸ αὐτὸ Soph. et s, αὐτὸ τὸ Ab 13 et 14 αὐτοῦ et αὐτόν b, sed in var. lect. spiritus correcti || 14 αὐτὸν om b cum || 15 τῇ] τ scripsit A1, η in ras A2. fort. scribendum indefinitum τῳ, cfr του 62, 4 et de adv. 122, 28 || 16 τι RSchneider in comm. 95*, το A, om b cum et m*)
ὅτι δὲ τὸ διάφορον πρόϲωπον αἴτιόν ἔϲτι τοῦ ἀκαταλλήλου, ϲαφὲϲ ἂν γένοιτο, εἰ ἡ ἐν τρίτῳ νοουμένη εὐθεῖα κατὰ τὴν ὑπαρκτικὴν ϲύνταξιν τῶν ῥημάτων ἐπινοηθείη καὶ ἐν πρώτῳ προϲώπῳ, εἰμὶ δοῦλοϲ· ἐφ’ οὗ εἰ καὶ προϲθείημεν τὸ ἐμαυτοῦ, κατάλληλα ἂν [*](personam eam quae possidetur requirit, itaque hunc casum pronominis reflexivi demonstrandum est cum nominativo alterius personae construi non posse. non potest autem, quia ille nominativus necessario verbi subiectum esset, reflexivum vero pronomen exigit, ut subiectum verbi ea persona sit, quam ipsum significat.) [*](ARGVM. § 140. neque ullam aliam ob causam nisi ob diversitatem personarum pronominis reflexivi et nominativi coniunctionem illam illicitam esse inde elucet, quod nihil obstat quin genetivus reflexivi cum nominativo coniungatur,) [*](ἰϲόζυγον ἀπαιτοῦϲι ῥῆμα, αἵ τε εὐθεῖαι ἐν τρίτῳ προcώπῳ νοούμεναι τὰ ῥήματα εἰϲ αὑτὰϲ ἐπάγονται . . . ϲαφὲϲ ὅτι οὐ ϲυϲτήϲεται τοιαύτη ϲύνταξιϲ, τῶν ῥημάτων οὐ δυναμένων προϲχωρεῖν οὔτε τῇ εὐθείᾳ διὰ τὴν ἀντανακλωμένην, οὔτε τῇ ἀντανακλωμένῃ διὰ τὴν εὐθεῖαν.) [*](TESTIM. ET ADN. EXEG. 2— 3 ἡ ἐκ τοῦ κτήματοϲ εὐθεῖα. praepositio addita est, quia ἐκ τοῦ κτήματοϲ ἀνθέλκεται τὸ ῥῆμα. — 5 μεταξὺ πῖπτον propter ordinem verborum in subsequenti exemplo. — 12 — 236, 6 cfr de pron. 69, 13: Ἔϲτι μέντοι εὑρεῖν φράϲιν μετὰ γενικῆϲ καὶ εὐθείαϲ, ὅταν τὸ ῥῆμα μήκει μάχηται. πρώτου γὰρ καθεϲτὸϲ μετ’ εὐθείαϲ ϲυνταγήϲεται, ὅταν ὕπαρξιν ϲημαίνῃ τὸ ῥῆμα,) [*](ADN. CRIT., DISCR. SCR. IN Ab. 1 κτήτοροϲ, ἐπιζητοῦϲα δὲ τὸ τοῦ add Uhlig, in A leguntur κτηματοϲ vocis altera syllaba et tertia supra rasuram ab A scriptae, in linea autem dispiciuntur vestigia litterarum τοροϲ; RSchneider comm. 25 *κτήματοϲ in κτήτοροϲ mutari vult, deinde 1. 2 τούτου in τοῦ κτήματοϲ et l. 2 — 3 τοῦ κτήματοϲ in τούτου. Stadtmueller maluit γενικὴ 〈παρεπόμενον vel προϲερχόμενον vel προϲχωροῦν〉 πρόϲωπον ἔχουϲα τοῦ κτήματοϲ || 2 επιδεξαϲθαι A1 b, ἐπδείξαϲθαι A2. in m* quoqne ἐπιδείξαϲθαι, sed supra ει a correctore scriptum ε | καθὸ] καθὼ A, καθὼϲ b || 8 ἀλλ’ εἰ] αλλη A1, corr A2 | καὶ videtur delendum || 11 ἢ ἐμαυτόν del. RSchneider comm. 95 || 12 post αιτιον in A sex litterae erasae, fortasse repetitum αιτιον | τοῦ ἀκαταλλήλου] υ prioris vocis et initiale α alterius scripsit A2, A videtur τουκαταλληλου scripsisse. 13 ἡ] και A, καὶ ἡ b cum et Sophiano, sed καὶ sensu caret | κατὰ] fol 40r A. 14 ϲύνταξιν vocis litteras ϲυντα in ras A2 exaravit || 15 καταλληλα vocis ultimam litteram in ras A2)